Együtt az összetartozás napján: kézisek, focisták is részt vettek a Pándy programjain
2016. június 05. vasárnap 06:10

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából idén első alkalommal szervezett programot a mohácsi Pándy Kálmán Szociális Otthon. A szombati eseményen a Pándy Kálmán Otthon labdarúgó csapatán kívül a Mohácsi Torna Egylet U13-as foci, és a női serdülő kézilabdacsapat tagjai is részt vettek.
A szombaton tartott rendezvényen Zsolt László, a labdarúgócsapatok edzője köszöntötte a megjelenteket, majd Laszinger Lilla, a kézilabdacsapat egyik játékosa foglalta össze röviden a június 4-ei összetartozás napjának lényeget.
A megnyitó után a résztvevők játékkal és gimnasztikával melegítettek a vegyes összeállítású sorversenyre. A feladatokat mindenki nagyon kreatívan és ügyesen oldotta meg, helyenként igen szoros volt a verseny.
Trianonra emlékezünk
A Nemzeti Összetartozás Napja 2010 óta nemzeti emléknap Magyarországon. Június 4-e, az 1920-as trianoni, gyalázatos békediktátum aláírásának évfordulója, a magyar nemzet összetartozásának ünnepe.
A sorverseny után körmérkőzéses rendszerben következett a háromcsapatos labdarúgó torna, ahol a Pándy Kálmán, az U13-as fiúk és a néhány felnőtt játékossal kiegészített, serdülő kézis lányok csapatai mérkőztek egymással. A 2x10 perces találkozókon kiélezett, látványos és sportszerű játék folyt.
Az eredményhirdetés után az MTE pálya lelátóján elrejtett számtalan cukor megkeresése volt a feladat. Miután véget ért a kétórás program, mindenki vidáman és élményekkel tele távozott, épp az előtt, hogy eleredt az eső.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szavazás! Százharminc éves az MTE...

