Egyre többen érdeklődnek a színházbérlet iránt és már a szereposztások is ismertek
2013. október 13. vasárnap 18:03

Józsa Imre, Vándor Éva, Xantus Barbara, Gergely, Róbert, Solti Ádám - néhány név azok közül, akiket minden bizonnyal láthatunk Mohácson a hamarosan megkezdődő színházbérleti előadássorozat valamelyik darabjában.
A hírportálunkon közzétett színházbérleti sorozat megjelenése óta naponta csörög a telefon a Tourinform Mohács irodájában: a jelentkezők a részletek felől érdeklődnek, sorra jelentve be bérletvásárlási igényüket, megemlítve azt is, hogy a nézőtér melyik részén szeretnének helyet foglalni ebben a szezonban: a bérletek ugyanis minden esztendőben helyre szólók.
Korábban megírtuk: novembertől februárig Az arany ember, A kaktusz virága, az Oscar, a Valahol Európában és a Mona Marie mosolya kerül színre a Kossuth Filmszínházban, kivétel nélkül neves, fővárosi teátrumok vendégjátékában. A Tourinform irodában - ahol a bérletek előjegyezhetők - mind többen jelzik azt is: élni kívánnak majd azzal a lehetőséggel, hogy a bérletek árát egy összeg helyett két- vagy háromhavi részletben fizethessék ki. A kirendeltség munkatársai kérik: a törzsközönség tagjai, vagyis a „régi" bérletesek és az újonnan jövők minél előbb jelentkezzenek náluk.
Cím: Széchenyi tér 1. - telefon: 505-515
Ízelítőül álljon itt a MOST Színház előadásában elsőként látható színmű, Jókai örökbecsű regénye, Az arany ember, amelyet két felvonásban mutatnak be.
Jókai Mór azonos című regénye alapján a színdarabot írta: Becker András
Jókai regényének hőse, Tímár Mihály, az " arany ember " egy a sok-sok milliárd ember közül, akik mind a boldogságot keresték - és keresik ma is.
Szerencsésnek tűnő sorsa révén Tímár megkap mindent, amire vágyakozni szoktak: előbb mesés vagyont, ami megkíméli a nehéz testi munkától, majd egy emberektől nem háborgatott édeni kis szigetet a Duna alsó folyásánál. Sőt még többet is: beteljesedő szerelmet és társadalmi elismerést. Ez lenne hát a boldogság útja?
Ma már nincsenek szigetek. Pláne nem a Dunán, ahová el lehetne rejtőzni a világ száz baja elől - és nem voltak már Jókai korában sem. Mégis hányan ábrándoztak akkor, és hányan ábrándoznak ma is egy ilyen menedékről. Meg arról, hogy egyik napról a másikra olyan vagyonhoz jutnak, ami minden kívánságuk teljesítését lehetővé teszi. De az az élethelyzet, ami nem volt olyan egyszerű százötven évvel ezelőtt, az bizony nem egyszerű ma sem - az emberi lét drámáit még a regényhősök sem úszhatják meg...
Képünkön: a sorozat részeként színre kerülő világhírű darab, A kaktusz virága szintén zajos sikerre számíthat.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

