Egyre bővül a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram
2020. szeptember 30. szerda 18:30

Folyamatosan és erőteljesen bővül a Tanítsunk Magyarországért mentorprogram, amelyben ősztől már 1639 felső tagozatos általános iskolás és 377 mentor vesz részt az ország mintegy hatvan kistelepülésén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Pécsen.
György László azt követően nyilatkozott újságíróknak a programról, hogy csaknem száz professzionális hordozható számítógépet adtak át a kezdeményezésben részt vevő, mentorált tanulók részére egyidejűleg az ország négy pontján: Pécsen, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Tanítsunk Magyarországért program azzal a céllal indult el a kormányzat, a Klebelsberg Központ és felsőoktatási intézmények összefogásával, hogy segítsenek a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepüléseken élő fiataloknak.
A programmal azt szeretnék elérni, hogy a diákoknak 14 éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés; a tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért - mondta György László.
Kiemelte: a kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy ma már hét egyetem vesz részt a mentorok képzésében, s a meglévő 377 után további 650 hallgató jelezte részvételi szándékát, kezdte meg a feladat ellátásához szükséges kurzust.
Képünk archív felvétel.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...