Egy pécsi boltos kutatta fel a tapétatolvajokat
2021. április 21. szerda 08:58

A Pécsi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat három elkövetővel szemben, akik tapétákat loptak egy pécsi boltból.
A vádlottak 2021 januárjában megjelentek egy pécsi áruházban, ahol azonban vásárolni nem akartak, oda azért mentek, hogy onnan tapétákat lopjanak.
Mindhárom vádlott több tekercs tapétát vett magához, majd azokat az e célból magukkal vitt táskákban rejtették el. Ezt követően az elkövetők az áruházból fizetés nélkül távoztak, a 14 tekercs tapéta ellopásával több mint 50.000,-Ft kárt okoztak.
A lopás után az elkövetők egyike, aki álprofillal volt regisztrálva egy közösségi oldalon, hirdetni kezdte az eltulajdonított tapétákat.
A bolt egyik alkalmazottja meglátta a hirdetést és felismerte az általuk forgalmazott árut.
Ekkor a boltban ellenőrzést tartottak, melynek során észlelték a tapéták hiányát, majd a bolt kamerafelvételei alapján megállapították azt is, hogy azokat eltulajdonították.
Ezt követően megpróbálták felvenni a kapcsolatot az álprofil mögött álló személlyel, aki azonban addigra törölte a hirdetését. A bolt alkalmazottja azonban a hirdető ismerősei között talált egy közös ismerőst, akinek segítségével sikerült beazonosítani az álprofil mögött megbúvó személyt.
Az elkövetők cselekménye a lopás vétségének a megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Elrabolt egy újszülöttet egy nő az...
- Magyarország, szeretlek! A mohácsi...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Három település tűzoltói oltottak egy...

