Egész héten marad az embertelen forróság, sőt, a java még csak ezután következik
2024. augusztus 14. szerda 08:51

Hétfőig biztosan marad a kánikula a legfrissebb előrejelzések szerint: Pécsett és a megyében negyven fok közelében alakulnak a csúcshőmérsékletek a következő napokban. A Balaton 27, a Duna Mohácsnál 26 fokos, az álló- és folyóvizek egyre melegebbek lesznek.
Aki teheti, menekül a hőség elől: vagy a lesötétített szobákba, vagy valamelyik fürdőhelyre. Pécsett és a baranyai városokban délutánonként, a forróságban szinte kihaltak voltak az utcák, ellenben nagyon sokan kerestek enyhülést a strandokon.
A természetes fürdőhelyek közül Orfű továbbra is talán a legnépszerűbb a megyében.
A Duna Mohácsnál már 26 fokos, s már a vízállás is kedvez a fürdőzőknek, előtűntek a homokos partszakaszok.
A Balaton ezen a hétvégén megtelhet, a tó vize huszonhét fokos.
Az álló- és folyóvizek hőmérséklete várhatóan a következő napok során tovább emelkedik, mivel a legfrissebb előrejelzések szerint marad a kánikula egész héten, sőt, tovább fokozódik.
A következő három nap során Pécsett és Mohácson negyven fok közelében alakulnak a nappali maximumok, kisebb lehűlésre legkorábban hétfőtől számíthatunk.
Komolyabb csapadék nem várható.
A tartós hőség miatt továbbra is érvényben van az Országos Meteorológiai Szolgálat legmagasabb fokú, piros riasztása.
M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...