Drogkereskedelem miatt emeltek vádat két pécsi férfi ellen
2026. március 17. kedd 09:19

A Baranya Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot két férfi ellen.
A vádirat szerint a két, harmincas éveiben járó pécsi férfi jövedelmét rendszeres kábítószer-kereskedelem révén egészítette ki.
Az egyik férfi 2025. év során, közel 600.000,- forint összegben értékesített kábítószert Pécs területén. A vádlott által értékesített, valamint a tőle lefoglalt kábítószerek mennyisége háromszorosan meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.
A másik vádlott 2020. év 2025. év között értékesített kábítószert baráti és ismerősi körének heti, illetve havi rendszerességgel Pécs területén, ebből legalább 1.100.000,- forint összegű jövedelemre tett szert.
A vádlott által értékesített és az általa tartott kábítószerek mennyisége meghaladta a csekély mennyiséget.
Mindkét vádlott maga is fogyasztott kábítószert.
Az egyik vádlott cselekménye jelentős mennyiségű kábítószerre, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének, míg a másik vádlott cselekménye kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének a megállapítására alkalmas.
A súlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, míg a másik bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.
Az egyik vádlott más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, míg a másik vádlott letartóztatásban van jelen eljárásban.
Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Csütörtök hajnaltól vége a...
- 187-re ugrott a beazonosított...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

