Drogdílereket ítéltek el Pécsett, megkapták az adagjukat
2020. január 03. péntek 09:02

Az elsőfokú bíróság döntését súlyosbítva, jogerősen négy, illetve hét és fél év szabadságvesztésre ítélt a pécsi táblabíróság csütörtökön két embert, akik jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek 2016-ban Somogy megyében - közölte a vádhatóság csütörtökön.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleménye szerint a két vádlott mellett egy harmadik társuk egy év szabadságvesztést kapott, de az ő büntetésének végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették.
A tettesek 2016 második felében egy, a természetes kannabisz pótlására szolgáló szerrel kereskedtek. A drogot egyikük szerezte be, társai pedig Somogy megye területén továbbértékesítették.
A Pécsi Ítélőtábla döntésével, a vádhatóság indítványának megfelelően, az első- és másodrendű vádlottnál súlyosbította a Kaposvári Törvényszék korábbi ítéletét, míg a harmadik vádlott - az általa értékesített kábítószer mennyiségének az elsőfokú ítélettől eltérő megállapítása miatt - enyhébb büntetést kapott.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Drámai vereséggel tizedszer is...
- Harmadszor is elkapták az ittasan,...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Jön az első hó, viharos széllel...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

