Dr. Bakondi György: Dunaszekcső a sikeres árvízi védekezés egyik szimbóluma
2013. június 30. vasárnap 16:52

Baranya megye árvízhelyzetének legveszélyeztetettebb településén, Dunaszekcsőn tartott sajtótájékoztatót június 28-án Dr. Bakondi György tű. altábornagy, helyreállítási miniszterelnöki biztos, országos katasztrófavédelmi főigazgató, aki a megye árvízi elleni feladatain túl az ország jelenlegi helyreállítási helyzetéről is beszélt.
A helyszínre érkező miniszterelnöki biztost és Dr. Hargitai János kormánymegbízottat Mácsai Antal mk. tű. ezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Müllerné dr. Juhos Bernadett, Mohácsi járási hivatalvezető, valamint Faller János dunaszekcsői polgármester fogadta.
A főigazgató tájékoztatását azzal kezdte, Dunaszekcső a sikeres védekezésnek országosan is egy fontos szimbóluma, hiszen Baranya megye legveszélyeztetettebb helyszínén a válsághelyzetben rendkívül jelentős hivatásos erőket és eszközöket összpontosítottak. A tábornok kiemelte, negyedszer jár a településen, ott Orbán Viktor miniszterelnök is látogatást tett, ami szintén azt jelezte, hogy itt egy válságos időszak volt. Bakondi György ezután gratulált a védekezést irányító vezetőknek: az a siker, ami országosan is jellemezte a védekezést, itt kézzel fogható és tapintható - mondta el. A szervezettségnek a helyreállításban ugyanúgy, mint a védekezésnél, szemmel látható eredményei vannak.
A katasztrófavédelmi főigazgató ezek után az országos adatokról szólt pár gondolatot. Elmondta, a befejezéséhez közeledik a helyreállítási munkálatok sora, mivel a főbb védművek visszabontása nyolcvan százalékosan állt ma reggel. Beszélt az árvíz miatt lezárt utak forgalomnak történő átadásáról, az áramszolgáltatás visszakapcsolásáról, majd a jó ütemben haladó fertőtlenítési munkálatokról.
Bakondi György a mezőgazdasági károkról is szolgált új adatokkal. Befejeződött a károk felmérése, összesen 9606 hektáron keletkeztek mezőgazdasági károk, árterületi részeken vagy fakadó vizek, illetve belvízi jelenségek miatt a védekező oldalon. Az altábornagy szólt azokról is, amelyeket a védekező erők okoztak a felvonulásuk és a működésük során. Jelenleg egymilliárd 952 millió forint az a kárérték, amit bejelentettek, az adatok ellenőrzése tart, ezt követheti hamarosan a károk rendezése.
A főigazgató elmondta, adatszolgáltatásra kérte a biztosítókat annak érdekében, hogy figyelemmel lehessen kísérni a károk alakulását. Lakásbiztosításokra 1566 kárbejelentés érkezett, ez 448,5 millió forintot takar, ebből eddig mintegy 60 millió forintot fizettek ki. A vagyoni károkat illetően 138 bejelentés érkezett, ez 253,9 millió forintos kár, eddig a biztosítók mintegy 6 millió forintot fizettek ki.
Bakondi György azzal fejezte be tájékoztatóját, hogy úgy gondolja, rövid időn belül, jövő hét közepére vagy végére befejeződnek a helyreállítási munkálatok. A szúnyoggyérítés július 7-ig intenzíven folytatódik, és minden olyan munka zajlik, amelyre a miniszterelnök adott utasítást. Az egyik ilyen feladat a polgármesterek javaslataival, észrevételeivel kapcsolatos, hiszen a védekezési munkálatok során hasznosítható tapasztalatok születtek. A másik a vízügy szakembereivel közösen a válságosabb térségek védelmének megoldását célzó munka, a hétvégén elkészülő összegzés sok más mellett a vízelvezetés, a gátépítés, a löszfalproblémák kezelését érintő tapasztalatokat, vagyis az árvízi védekezés jövőbe mutató lépéseit foglalja össze.
Az országos katasztrófavédelmi főigazgató tájékoztatása után Dr. Hargitai János kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke a megyei helyreállítás aktuális helyzetéről adott tájékoztatást. Mint mondta, a megyében az önkormányzatok 1,8 kilométeren végeztek megerősítő munkálatokat, illetve építettek ki ideiglenes védművet, ezeket már teljesen visszabontották. A fertőtlenítést az összes elöntött terület 65 százalékán fejezték be, az egy érintett közintézményt pedig már korábban fertőtlenítették.
Mohács-Újmohács településrészén a Duna bal partján, az ártéri területen még mindig jelentős mennyiségű, mintegy harminc centis víz áll és ezen a területen 256 üdülőingatlan található - folytatta a kormánymegbízott. A vízügy előrejelzése szerint azonban egy újabb, kismértékű áradásra van kilátás, amely vasárnapra vagy hétfőre várható 730 centiméteren. Ezen a területen a víz visszahúzódása után lehet csak elkezdeni a fertőtlenítési munkálatokat. A településrészen egy embert telepítettek ki, aki a magas vízállás miatt még nem tud visszaköltözni. A Duna folyó Mohács Varos kompkikötőjétől, az 1447 folyamkilométerétől délre a 1443 folyamkilométeréi a halászati és horgászati tilalom, valamint kíméleti területté való nyilvánítása továbbra is fennáll.
A kormánymegbízott kiemelte, örvendetes, hogy - ahogy a védekezés során - a bontási munkák végzésére is nagyszámú önkéntes jelentkezett. Hargitai János megköszönte az önkéntes szervezetek és a civil önkéntesek áldozatos munkáját, köszönetet mondott a hivatásosoknak, akik bizonyították, hogy kellő szakértelemmel tudnak ilyen helyzetekben is eljárni.
Majd Faller János, Dunaszekcső polgármestere mondott köszönetet, hogy a kormányzat, a hivatásosok ilyen módon, létszámban a védekezés és a helyreállítás mellé álltak. Elmondta, nagy szükség volt erre a segítségre, mert árvíz idején azok az emberek, akik korábban már tanúi voltak az eddigi legnagyobb árvíznek a településen, komolyan aggódtak, mi lesz velük.
A polgármester kifejtette, folyamatosan hallja a faluban az emberek elégedettségét, hogy a hivatásosok az önkéntesekkel kiegészítve milyen emberfeletti munkát végeztek, és megóvták a települést az elöntéstől.
Képünkön: Dr. Bakondi György, MTI Fotó - Kovács Attila (archív)
Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Partnerség: Mohács hetedik...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...