Csok: a héten tovább tisztulnak az igénylés feltételei
2016. február 08. hétfő 13:45
A héten megjelenik a két rendelet, amely a használt és az új lakásokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) részleteit foglalja össze - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy a csok nagyon komoly otthonteremtési program, amellyel egy fennálló, reális igényre adnak jó választ.
Emlékeztetett arra, hogy a programmal két célja is volt a kormánynak: a demográfiai helyzet javítsa és a gazdaságélénkítés.
Novák Katalin felidézte: korábban sokféle szabály vonatkozott a támogatásokra, a kormány pedig ígéretet tett arra, hogy áttekinti a tapasztalatokat, és két új rendeletben foglalja össze az otthonteremtési kedvezménynek a használt, illetve új lakásokkal kapcsolatos szabályait. Mint mondta, a rendeletek kodifikációja még tart, de a héten megjelennek. Hozzátette: arra törekedtek, hogy megszüntessék a rendszer bonyolultságát.
Az államtitkár utalt arra, hogy változtak a csok szabályai, elsősorban a használt lakásokkal összefüggésben, mivel tavaly is az igénylők jelentős többsége használt lakáshoz vette igénybe a csokot. Mint mondta, korábban használt lakásoknál az ingatlan méretétől is függött a támogatás mértéke, ezt most az új építésűekhez hasonlóan már csak a gyerekszám határozza meg. Változás az is, hogy a használt ingatlanok vásárlásánál már 35 millió forint az értékhatár maximuma.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Tűz volt Lánycsókon, egy ember...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Martina Tibor immár harminchárom éve...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...

