Csaknem száz hónapja folyamatosan emelkednek a bérek
2021. február 25. csütörtök 10:48

Magyaroroszágon 96 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a KSH közlésére reagálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Központi statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449 400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 268 400 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett.
Bodó Sándor hozzátette, a következő időszakban a bérek mérsékeltebb emelkedésére számítanak a koronavírus-járvány hatásai miatt. Az államtitkár szerint ezt a folyamatot bizonyítják a minimálbér-tárgyalások is, amelyek áthúzódtak az idei évre.
Az államtitkár emlékeztetett, a tárgyalások eredményeként idén a minimálbér bruttó értéke 167 400, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 219 000 forintra emelkedett.
Közölte, az idei és a 2010-es adatok összevetése azt mutatja, hogy a polgári kormány tevékenysége alatt a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Egymás után lobbantak fel a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

