Csaknem hetven fiatal zarándokolt Rómába a Pécsi Egyházmegyéből
2025. augusztus 04. hétfő 16:34

Ferenc pápa 2024-ben hirdette meg a Remény zarándokai jubileumi 2025-ös szentévet, melynek kiemelt eseménye a Jubileumi Ifjúsági Találkozó, melyet július 28. és augusztus 3. között tartottak az örök városban.
A találkozóra a világ 150 országából érkeztek a 18 és 30 év közötti résztvevők - a legtöbben Európából, de érkeztek fiatalok a háborús övezetekből is.
A magyar fiatalokat 1500 fős zarándokcsapat képviselte, akik közül a legtöbben busszal és repülővel, egy 40 fős zarándokcsoport pedig kerékpárral érkezett Rómába, köztük 7-en Pécsről tekertek a találkozóra.
A Pécsi Egyházmegye plébániáiról mintegy 70 fiatal zarándokolt Rómába Kovács József pécsi káplán, ifjúsági lelkész vezetésével.
Az ifjúsági találkozó csúcspontja az augusztus 3-án ünnepelt szentmise volt, melyet Leó pápa celebrált 9 órakor Róma egyik külvárosi területén, a Tor Vergatán.
A szentmisét augusztus 2-án, szombaton este imavirrasztás előzte meg, melyet szintén a Szentatyával együtt tartanak a fiatalok részvételével.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sarka Katát már a tanulásban is...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Unokázós csalókat fogtak el a...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Beintett a kormány Brüsszelnek, marad...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...

