Bunyó volt Alsószentmártonban, seprűnyél is előkerült
2021. október 03. vasárnap 10:59

Tömegverekedés tört ki Alsószentmártonban, egy egész családot elő kellett állítani - közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A rendőrségre arról érkezett bejelentés október 2-án, szombat délután, hogy Alsószentmártonban, az egyik ház előtt tömegverekedés tört ki, többen vernek egy nőt.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a sértett egy korábbi sérelem miatt az utcán összeszólalkozott egy nővel, majd annak anyjával is, aki a vitát oly módon gondolta rövidre zárni, hogy felvett egy seprűnyelet, és azzal kezdte ütni a sértettet. A verekedésbe aztán bekapcsolódott az anya másik lánya, majd kiegészültek az család férfitagjaival is. A sértettet végül öten vitték földre, aztán megérkeztek a szomszédok, és szétválasztották őket.
A rendőrök az eset kapcsán egy 51 éves férfit, annak 49 éves feleségét, továbbá 27 és 15 éves lányaikat és 16 éves fiukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének gyanúja miatt előállították a Siklósi Rendőrkapitányságra.
EQM - police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...

