Bíróság elé állhat az óvodából ruhákat lopó mohácsi nő
2014. június 10. kedd 16:16
Bíróság elé állítási javaslattal zárták le annak a mohácsi nőnek az ügyét, aki egy óvoda öltözőjéből több alkalommal tulajdonított el gyermekruhákat.
A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján a 30 éves S. Marianna megalapozottan gyanúsítható volt azzal, hogy 2013 októbere és 2014 februárja közötti időben egy mohácsi óvoda öltözőjéből több alkalommal különböző márkás gyermekruhát tulajdonított el.
A feltételezett elkövetőt 2014. február 18-án elfogták, majd előállították. A házkutatáskor az eltulajdonított gyermekruhákat a rendőrök megtalálták és lefoglalták. A mohácsi nő gyanúsítotti kihallgatásakor a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte.
S. Marianna ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást, melyet bíróság elé állítási javaslattal küldtek meg az illetékes ügyészségnek. A 30 éves nő a Mohácsi Járásbíróságon 2014. június 4-én az általa elkövetett cselekményért két év próbára bocsátást kapott.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...

