Bensheimban jártak a parkos diákok, a mai napig ápolják a csaknem harmincéves kapcsolatot
2017. október 05. csütörtök 15:44

A Park Utcai Katolikus Általános Iskola idén tizennyolc tanulóval utazott az iskola testvérvárosába, Bensheimba. A két intézmény közel harminc éve tartja fenn testvérkapcsolati viszonyát, s ennek eredményeképp már több száz diák utazhatott Németországba az iskola által, s próbálhatta ki német nyelvtudását a gyakorlatban is.
Az egy hét alatt számos programon vehettek részt a tanulók, s ami a legjobb része az egésznek, hogy német családok szállásolták el őket, így rá voltak kényszerülve a német nyelv gyakorlati használatára, s megismerhették a helyi kulturális szokásokat, barátságokat alakíthattak, amelyek sokszor évekig összekötik a gyermekeket.
A Geschwister-Scholl-Schule munkatársai idén is kitettek magukért, s remekül megszervezték a programokat. A gyermekeket a polgármester köszöntötte, s ezen kívül szerveztek közös kirándulásokat a Hessen parkba, amely a helyi építészeti stílust skanzen formában mutatja be a gyermekeknek. Jártak a Felsenmeer (magyarul kőtenger) nevű helyen is, amely keletkezését és élővilágát tekintve jelentős természetvédelmi terület.
Ezen kívül iskolai sportfelmérésen és projektnapon is részt vettek a tanulók, amelynek témája „Fa, mint alapanyag" volt. Tanultak annak fenntarthatóságáról és újrahasznosításáról.
A hétvégi programokat a családok szervezték az általuk megvendégelt tanulónak.
A többórás utat nehezen lehet kibírni, ezért a parkosok odafelé menet megnézték Heidelberg csodálatos, festői városát, hazafele pedig látogatást tettek Passauban, a Szent István dómnál, illetve megtekintették Boldog Gizella sírját is.
A bensheimi diákok várhatóan június elején érkeznek vendégségbe Mohácsra.
A mohácsiak utazását a Szajki Német Önkormányzat, a Dunaszekcsői Német Önkormányzat, a Mohácsi Német Önkormányzat, valamint Mohács Önkormányzata is támogatta, amelyet ezúton is szeretnének megköszönni.
D. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Versenyben a pécsi középiskolákkal:...
- Orbán Berlinben az energiaár...
- Nagyon jól fújták: arany...
- Fórumon mutatják be a volt...
- Látványos szakaszához érkezett a...
- Részeg sofőr okozott borzalmas balesetet
- Orbán Viktor bejelentette a nemzeti...

