Befejeződött a Fogadalmi Emléktemplom felújítása, csaknem 800 millióba került
2020. október 07. szerda 11:27

A Pécsi Egyházmegye két beruházása is zajlik Mohácson. A Fogadalmi Emléktemplom restaurálása az utolsó szakaszba ért, és a helyi katolikus oktatási intézmény korszerűsítése is folyamatos.
A mohácsi Fogadalmi Emléktemplom felújítása tavaly szeptemberben kezdődött. Az elmúlt egy évben az épület minden szeglete megújult.
Pályázati forrásból, mintegy 770 millió forintból valósult meg többek között a homlokzat kőburkolatának tisztítása, a tető felújítása, a kupola héjazatának cseréje, a padsorok, freskók és faliképek restaurálása, a nyílászárók felújítása és cseréje, az elektromos hálózat korszerűsítése, új hangosító rendszer kiépítése, a padlóburkolat lefedése egy új réteggel, valamint mára a csapadékvíz elvezetés problémája sem okoz gondot.
A beruházás részeként a templomban kiépült egy gyermekfoglalkoztató-helyiség, illetve a bejárat mellett egy kegytárgybolt is helyet kapott. A kivitelezési időszak alatt a hívők és a helyi közösség adományainak köszönhetően új harangok készültek a templom számára.
A felújított templom megáldására ünnepi szentmise keretei között október 18-án 10.00 órakor kerül sor.
A Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda teljes körű korszerűsítése január 14-én kezdődött.
Ekkor az intézményt ideiglenesen két szárnyra osztották - mára az egyik rész belülről teljesen megújult, a másik épületrész néhány hónap múlva kerül átadásra. A beruházás közel 540 millió forint értékű kormányzati támogatásból valósul meg, amelynek köszönhetően teljes átalakításra, megújulásra számíthatnak az intézmény pedagógusai, munkatársai és az itt tanuló diákok.
A felújítás részét képezi a teljes homlokzatmegújítás, a tornaterem padlóburkolatának cseréje, a kapu újjáépítése, az udvar átalakítása és modernizálása új játékok beépítésével, kerékpártárolók létesítése, a vizesblokkok és a villamos hálózat teljes felújítása, valamint új fűtési rendszer kiépítése. Emellett az oktatást segítő eszközök korszerűsítésére is sor került, melynek része az interaktív táblák telepítése. A teljes körű beruházás várhatóan 2020 decemberében zárul.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- 11 milliárd forintnyi...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Karambol miatt félpályán halad a...