Befejeződnek a városi beruházású út- és járdafelújítások
2013. november 05. kedd 10:50

Nyáron kezdődtek meg és hamarosan véget érnek a képviselő-testületi döntéssel erre az évre jóváhagyott út- és járdarekonstrukciók, -építések.
A Virág utcában lakók és az arra járók július óta felújított járdán lépkedhetnek, az Ete János utca és a Millenniumi Lakópark találkozásánál lévő parkoló bővítése szintén befejeződött: e várakozóhelyek térköves burkolatot kaptak. A téma kapcsán érdeklődésünkre a Városháza érintett szakemberei elmondták: a Vörösmarty és az Eötvös utca kereszteződésében húsz méter hosszan újítottak fel járdát. A Baross udvarban a lakók kérésére ugyancsak járda létesült: a szegély elkészítése után aszfaltréteget kapott e gyalogút.
A Vörösmarty és az Ady Endre utcában egy-egy köz rekonstrukciója szintén lezárult, e nagyobb lélegzetvételű munkák egy részéhez gépeket is igénybe kellett venni. A Baross utcában két szakaszon, a Tompa Mihály és a Mátyás, valamint a Tompa és a Petőfi utca közti szakaszon történt járdafelújítás. A Szőlőhegyen (a Vaskapunál) kátyúzásokra és aszfaltozásokra került sor.
E pillanatban a Duna-parton, a várost átszelő út több mint egymilliárdos rekonstrukciójához kapcsolódóan végeznek feladatot az önkormányzat szakemberei, akik egy helyen a csapadékvíz elvezetését oldják meg. Mindent összevetve a 2013-ra tervezett út- és járdaépítések a hajrájukhoz érkeztek, a néhány kisebb, hátralévő munkát az időjárás függvényében végzik el.
Képünkön: az évenkénti út- és járdarekonstrukció mellett a csapadékvízelvezetés is feladatot ad az önkormányzatnak.

Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...