Batyus bálra készülnek a mohácsi és a térségbeli hallás- és látássérültek
2013. október 22. kedd 18:26

Október utolsó szombatján tartja hagyományos jótékonysági estjét és batyus bálját a Mohács és Térsége Hallás- és Látássérültek Egyesülete a Duna Irodaházban. Gecsó Gabriellával, az egyesület vezetőjével ennek apropóján beszélgettünk a szervezetről és a rendezvényről.
- Az egyesületünk ebben a formában két éve létezik. Korábban a vakok és a gyengén látók helyi, illetve térségi képviseleteként működtünk, de sokszor kerestek meg minket hallássérültek is, mert nem tudtak máshoz fordulni - mondta Gecsó Gabriella.
- Elkezdtünk közös rendezvényeket szervezni. Így alakult meg egy olyan egyesület, mely a látás- és a hallássérülteket tömöríti. Erre az országban - tudomásom szerint - azelőtt nem volt példa.
Az egyesület vezetője kiemelte, hogy fontosnak tarja az összefogást: „Szeretnénk megmutatni magunkat a külvilágnak. Kell, hogy a többség befogadóbbá, elfogadóbbá váljon."
Sorstársai felé is megfogalmazott egy üzenetet: „Ne gubózzanak be, keressék bizalommal az egyesületet. Nem szégyen segítséget kérni."
A támogatás pedig számos területre kiterjed. A hatékony érdekképviselet és érdekvédelem ennek éppúgy része, mint az ügyintézés, a rehabilitációs segítségnyújtás, a segédeszközökkel való megismertetés vagy a hangos könyvtár.
- Szeretnék több közös programot, klubfoglalkozásokat, hogy ne csak kedd délutánonként, az ügyfélfogadás során találkozzunk egymással - osztotta meg elképzeléseit hírportálunkkal Gecsó Gabriella.
- Az október 26-i batyus bált megelőző jótékonysági est műsorán lesz ének, vers, zene, klasszikus és hastánc, sőt a manapság oly népszerű tae-bo és zumba is szerepel a programban - hívta fel a figyelmet az egyesület vezetője, aki bízik abban, hogy sokan vesznek majd részt a nemes célt szolgáló rendezvényen.
Képünk illusztráció.
Fotó: MTI - Mohai Balázs
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

