Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Melegh Béla

2022. május 17. kedd 14:03

Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Melegh Béla

A példaképek fontosságáról beszélt az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, mielőtt egészségügyi elismeréseket adott át. 

 

Kásler Miklós úgy fogalmazott: példaképeket kell választani az életben és a nyomdokaikban kell járni, ápolva a hagyatékukat.

Kijelentette: a kitüntetéseknek mögöttes tartalmuk van, amit ha kultúrtörténetileg kell értelmezni, akkor vissza kell nyúlni az ókori filozófiáig, a sztoáig. Eszerint az embernek azzal kell foglalkoznia, aminek van értelme, és azzal nem, ami nem tartozik rá és nincs hozzá semmi köze - fogalmazott.

Jelezte, a díjazottak azzal foglalkoztak, amit érdemben voltak képesek művelni, és ez jelenik meg a klasszikus magyar orvoslás két óriásának élettörténetében: Semmelweis Ignácéban és Battyhány-Strattmann Lászlóéban.

Semmelweis Ignácról azt mondta: a legmagasabb tudományos igényességgel, rendkívüli megfigyelőképességgel, szorgalommal, valamint egy új módszer, a statisztika alkalmazásával olyan felfedezést tett, ami valóban emberek életének millióit mentette meg.

Hangsúlyozta: Semmelweis megvívta a maga harcát abban a szellemiségben, ami a keresztényi gyógyítás alapelve. Ez az élet mindenek feletti tiszteletét, együttérzést, a segítségnyújtásra való képességet jelenti - fűzte hozzá a miniszter, megjegyezve, Semmelweis kitartott a tanításai mellett még a saját egészségének feláldozása árán is.

Kitért arra: Batthyány-Strattmann László azokon segített, akiken már senki más nem tudott.

Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai vagy közszolgálati tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át Enk Zsuzsanna háziorvos, Földes Krisztina gyermekorvos, valamint Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem traumatológusa.

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült Bellyei Szabolcs onkológus, Fogl Magdolna háziorvos, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem onkológusa, valamint Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként Semmelweis Ignác-díjat kapott Müller Cecília országos tisztifőorvos, Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professzor emeritája, továbbá Mándl József, a Semmelweis Egyetem professzor emeritusa, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke.

Képünkön: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (j6) a kitüntetekkel az egészségügyi díjak átadóünnepségén az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2022. május 17-én. Balról jobbra: Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Orvosi Genetikai Intézet egyetemi tanára, Földes Krisztina gyermekorvos, Tóth Judit, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Onkológiai Klinika onkológusa, megbízott szakmai vezetője, Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója, Enk Zsuzsanna háziorvos, Fogl Magdolna, az Óbudai-Békásmegyer Háziorvosi Rendelő háziorvosa, Kásler Miklós, Müller Cecília országos tisztifőorvos, Bellyei Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetem KK Onkoterápiás Intézet egyetemi tanára, Schaff Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítás Orvostani Intézetének professor emiratája, Jenei Zoltán, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Kenézy Gyula Campus Orvoi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinika igazgatója és Lőrincz Ádám, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Kenézy Gyula Campus, Traumatológiai- és Kézsebészeti Osztályának traumatológusa.

MTI - Fotó: MTI/Illyés Tibor