Baranyában is megjelent a madárinfluenza, szigorú intézkedéseket vezettek be
2024. november 13. szerda 06:49

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Baranya vármegyében. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte Nébih.
A közlemény szerint a Baranya vármegyei Szárász településen található, mintegy 5500 példányt számláló hízópulyka telepen megemelkedett az elhullott állatok száma, és a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokban.
A hivatal közölte, hogy a szakemberek a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védő-, és a tíz kilométer sugarú felügyeleti - megfigyelési - körzetet.
A járvány gyors terjedése miatt szigorú intézkedésekre volt szükség másutt is, Bács-Kiskun vármegye egész területére, valamint Csongrád-Csanád vármegye jelentős részére is kiterjesztették a védő- és megfigyelési körzeteket, Csongrád-Csanád vármegye korlátozással nem érintett területein pedig megtiltották valamennyi hasznosítású vízibaromfi állomány betelepítését.
A Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye védő- és megfigyelési körzetein belül kötelező az egészséges, függeszthető méretű állatok haladéktalan vágása, a vágásra még alkalmatlan állományok állami kártalanítás melletti felszámolása.
Azt is elrendelték, hogy Magyarország teljes területén tilos a baromfikat és más, fogságban tartott madarakat vásárokra vinni, valamint díszmadár- és galamb kiállításokat tartani.
A hatályos előírásokról és az aktuális madárinfluenza-járványhelyzetről a Nébih tematikus aloldalán, a https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza oldalon lehet tájékozódni.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: Nébih
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Elstartolt a pucér meteorológia,...

