Balhé a szőlőhegyen: szlovák motorosok támadtak rá egy szekcsői autósra
2017. szeptember 17. vasárnap 09:39

Három szlovák motoros (köztük két nő) és egy gépkocsivezető verekedett össze egy előzés miatt Mohácson, a Szőlőhegyen.
Garázdaság, valamint testi sértés gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 56 éves szlovák férfi, egy 30 éves és egy 29 éves szlovák nő, valamint egy 26 éves dunaszekcsői férfi ellen, akik júliusban a mohácsi szőlőhegyen egy közlekedési szituáció miatt szóváltásba keveredtek, majd össze is verekedtek.
A vita abból alakult ki, hogy a motorokkal közlekedő szlovákat egy autó megelőzte és a motorosok úgy gondolták, hogy az autós előzés közben túl közel ment hozzájuk, ezért ezt számon kérték rajta.
A rendőrök a három motorost előállították és a gépkocsivezetővel együtt kihallgatták őket gyanúsítottként. A bűncselekmény elkövetését valamennyien elismerték.
A nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- Kommandósok csaptak le egy komlói...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...

