Az LMBTQ-felvonulás előtt a pécsiek kiálltak a hagyományos értékek mellett - Eddig és ne tovább!

2021. szeptember 18. szombat 12:39

Az LMBTQ-felvonulás előtt a pécsiek kiálltak a hagyományos értékek mellett - Eddig és ne tovább!

Több százan gyűltek össze szombaton délelőtt az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) és a Pécsi Polgári Közösség szervezésében a Széchenyi téren az Összefogás a pécsi családokért elnevezésű rendezvényen. A délutáni LMBTQ-felvonulást megelőzően tartott programon a szervezők azt hangsúlyozták, hogy a csendes többségnek méltósággal, békésen kell kiállniuk a hagyományos értékek mellett.


- Csendesen, de nagyon sokan állunk ki a hagyományos értékek mellett, szemben azokkal, akik kevesen, de nagyon hangosan provokálják ezeket az értékeket. Ők egy másik világot akarnak ránk erőltetni. Mi viszont képesek vagyunk összefogni, s azt mondani nekik, stop, eddig és ne tovább - fogalmazott az eseményen Hoppálr Péter országgyűlési képviselő.

Kővári János, az ÖPE elnöke köszöntőjében üdvözölte a szavai szerint bátor pécsieket, akik megjelentek a téren. Kiemelte, a közelmúltban ismertetett közvéleménykutatás adataiból látszik, hogy a város lakóinak többsége nem szeretné, hogy felvonulással provokálják őket.

- A felvonulás szervezőit ez nem érdekli, ez pedig provokáció - jelentette ki. - Mi, pécsiek, nagyon békések vagyunk, annak ellenére, hogy többségül tiltakozott a felvonulás ellen, mindenkit arra kérek, hogy délután se legyen indulatosak, méltósággal viseljük, ami történik. Mi kiállunk a családok mellett, a hagyományos értékeink mellett, de békésen tesszük mindezt. Nem valami ellen, hanem valami mellett demonstrálunk. Kiállunk a normalitás mellett.


Hozzátette, Pécsett volt már egy olyan eset, amikor a fejünk fölött eldöntötték, hogy a Tubesen legyen radar. Mi pedig azt mondtuk, hogy nem szeretnénk. A baloldali városvezetés akkor sem állt a pécsiek mellé, de megvédtük a Tubest. Akkor hangzott el az, hogy "Pécs a remény városa".


- Büszke vagyok, hogy ilyen sokan eljöttek, azt kérem, vigyék haza ezt a gondolatot, hogy Pécs mindig is a remény városa marad. Nem fogjuk feladni, mindig is küzdeni fogunk a városunkért, a nemzetünkért. Az ember nem mehet szembe a természet törvényeivel következmények nélkül. Bármi is történik, mi mindig a remény városa maradunk.


Hoppál Péter úgy fogalmazott, sokfélék vagyunk, de az életünk berendezéséről egyformák vagyunk, ez adja a csendes többséget. Ez a többség nem óbégat a Facebook-on, nem provokál, hanem csendesen éljük azt az életet, amit dédapáinktól kaptunk, s szeretnénk továbbadni a gyermekeinknek. Akik támadják a többség kultúráját, az a hagyományos kultúrát támadják, de mi kiállunk mellette.

A rendezvényen több ismert művész is közreműködött, fellépett mások mellett Rudán Joe is. 


M. B. - Fotó: Dittrich Éva