Az idő gyöngyei – Rozsda Endre Centenáriumra készül Mohács
2013. november 02. szombat 11:00
Száz éve született Mohácson világhírű festőművészünk, Rozsda Endre - a jeles évforduló alkalmából a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumban is nagyszabású kiállítással tisztelegnek az alkotó életműve előtt.
A centenáriumi tárlat előkészületei hónapok óta tartanak, a bemutató november 21-én nyílik. Előtte a Városház utca 1. szám alatti Rozsda Endre emléktáblát koszorúzzák meg.
Az 1913-ban Mohácson született és 1999-ben Párizsban elhunyt festőművészt és grafikust voltaképpen a mohácsi Junior Art Alapítvány „rehabilitálta" szülővárosában. Az alapítvány emléktáblát állíttatott a művész Városház utcai szülőházán, a múzeum korábbi épülete falán még 2005-ben, majd 2006-ban Köveskuti Péter szervezésében az önkormányzat emlékezetes retrospektív kiállításon mutatta be a mozi emeletén az európai rangú alkotó válogatott képeit, amelyeket neves közgyűjteményektől és magánszemélyektől, a család tagjaitól és a budapesti Várfok Galériától kaptunk kölcsön.
A mostani, november 21-ei tárlat anyagát ugyancsak a Várfok Galéria segített összeállítani: múzeumunkban ezúttal harmincnégy mű lesz látható, fele a Várfoké, fele magángyűjtőké. Festmények és grafikák kerülnek a közönség elé Rozsda egy-egy alkotói korszakának illusztrálására. Az esemény lényegében a Rozsda Centenárium záró aktusa lesz, hiszen a mohácsi megnyitót már megelőzte egy-egy, a Várfok és a Nemzeti Galériában ez alkalomból életre hívott tárlat. Új múzeumunk méltó helyszíne lesz az „év mohácsi kiállításának", amelyet Kálmán Borbála művészettörténész fog bemutatni a minden bizonnyal szép számú érdeklődőnek.
Mohács Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Megkezdősött az életveszélyes...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

