Az édesapa is fontos - túlélőtábor apukáknak és gyermekeiknek Nagypartosnál

2013. július 11. csütörtök 18:31

Az édesapa is fontos - túlélőtábor apukáknak és gyermekeiknek Nagypartosnál

Egy hagyományteremtő céllal létrejött mohácsi kezdeményezés a Veled Tartok Közhasznú Egyesület égisze alatt édesapáknak és gyermekeiknek rendez hétvégi tábort „Apával túléljük!" mottóval Nagypartosnál.

Az ötletgazda Takács András mindjárt beszélgetésünk elején rávilágít számos magyar család helyzetére: az édesapa napközben távol van, estig dolgozik, sokszor hétvégén is. Emiatt valahogy kimarad a közös élményekből.



A tábor életre hívásának mozgatórugója azonban nem csupán apa és gyermeke viszonyának elmélyítése, hanem a felnőttek visszatérése az önfeledt gyerekkorba.

A festői természeti környezetben eltöltött hétvége során az édesapáknak és gyermekeiknek különböző kihívásokkal kell majd megbirkózniuk - magyarázza a főszervező. Érkezés után maguk verik fel sátrukat, az esti tábortűznél pedig a házirenddel és a túléléshez szükséges legfontosabb tudnivalókkal ismerkedhetnek meg.

A szombati nap veremásással indul, mert a nomád körülmények között nincs hűtőgép az élelem tárolására. Az ebéd halászlé, a nap pedig a halak jegyében telik. Különböző halfogási technikákat mutatnak be a táborlakóknak - hajlíthatnak horgot gombostűből és fabrikálhatnak úszót madártollból.

Vasárnap a tradicionális vadászmódszerek és a csapdaépítés mellett a természet adta anyagokból, fából, nádból, tollakból lehet majd íjat, illetve nyílvesszőt készíteni. A saját kéz alkotta eszközökkel azután célba lövő versenyt rendeznek.

Takács András tapasztalatból tudja, mekkora élmény az, amikor valaki képes felismerni, beazonosítani egy-egy vadon élő állatot. Mint mondja, ezért is pakol túlélő csomagjába többek között egy madárhatározó könyvet.

A szervező kiemeli, korlátozott számban még lehet csatlakozni hozzájuk. A tervek szerint július 19-én indulnak, délután négykor a Fogadalmi Templomtól - szigorúan csak kerékpárral, és nem autóval.

Az érdeklődő apukák további információt kaphatnak, valamint jelentkezhetnek is a 30/227-8547-es számon, illetve a [email protected] címen.

Képünkön: az ötletgazda Takács András.

Cs. Á.