Az átlagnál kedvezőbbek a mutatók a Pécsi Törvényszéken

2022. május 05. csütörtök 14:15

Az átlagnál kedvezőbbek a mutatók a Pécsi Törvényszéken

Az országos átlagnál kedvezőbb mutatók alapján kijelenthető, hogy a Pécsi Törvényszéken megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen. 

 

 

Senyei György a Pécsi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy - az országos trendekkel szemben - a Pécsi Törvényszéken a korábbi év adataihoz képest 2020-ban a pandémia ellenére sem csökkent az érkezett ügyek száma, míg 2021-ben enyhe emelkedés mutatkozott.

Közölte: a Pécsi Ítélőtáblán 2020-ban az országos adatoknak megfelelő mértékben csökkent az érkezett ügyek száma a megelőző évihez képest, 2021-ben viszont az országos átlaghoz képest magasabb, csaknem 14 százalékkal nagyobb volt ez az adat, mint 2020-ban.

A Pécsi Törvényszéken és a baranyai járásbíróságok 2,1 százalékkal, míg a Pécsi Ítélőtábla tanácsai 11,7 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint 2020-ban, az ügyhátralék pedig eközben a törvényszéken 8,6 százalékkal csökkent - mondta az elnök.

Emlékeztetett arra, hogy a 2020-ban meghozott központi intézkedésnek köszönhetően az utóbbi időszakban országosan csökkent a két éven túl húzódó ügyek száma, így 2020 augusztusa óta országosan 33, a Pécsi Törvényszéken pedig 25 százalékkal csökkent a két éven túli peres ügyek száma.

Mint mondta, a bíróságok munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja, hogy a felek mennyiben fogadják el az első fokon eljáró bíróság ítéletét. E tekintetben, fűzte hozzá, az elsőfokú ügydöntő határozatok jogerőre emelkedési aránya a Pécsi Törvényszéken meghaladta az országos átlagot, hiszen a polgári, gazdasági ügyszakban hozott ítéletek több mint 93, míg a büntető ügyszakban hozott ítéletek 78 százaléka első fokon jogerőre emelkedett.

Senyei György beszámolt arról, hogy 2021-ben a Pécsi Törvényszéken 48, míg a Pécsi Ítélőtáblán 28 millió forint értékben történtek tárgyi és informatikai fejlesztések.
A digitális megoldások alkalmazása kapcsán emlékeztetett, hogy 2021 első félévében országosan 30 olyan új mobil végpontot létesítettek, amelyek a távmeghallgatás gyakorlatának alkalmazását teszi lehetővé, így Somogy megyében már kilenc ilyen végpont működik.

Hozzáfűzte: a Pécsi Törvényszéken több mint 25 százalékkal emelkedett 2021-ben a távmeghallgatások száma 2020-hoz képest.

A Pécsi Törvényszék elnöki tisztét tavaly november óta betöltő Sipos Balázs azt emelte ki, hogy - bár nagyszámú megbetegedés volt a dolgozók között is - a pandémia ideje alatt jelesre vizsgáztak kollégái az online térben való munkavégzésből.

Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke azt mondta, időszerű és magas színvonalú munkát végzett tavaly az általa vezetett intézmény. Hozzáfűzte: az elmúlt évben komoly mértékben segítette az ítélkezést a távmeghallgatás intézménye, hiszen voltak olyan tárgyalások, amikor az ország különböző pontjairól jelentkeztek be tanúk, szakértők, vádlottak.

A sajtó rendelkezésére bocsátott írásos összegzés szerint is felértékelődött a távmeghallgatások szerepe; a Pécsi Törvényszéken 2020-ban 437, 2021-ben 520 esetben történt ilyen.

A járásbíróságokon az ügyérkezés emelkedett, de sikerült a befejezések számát növelni, illetve a folyamatban maradt ügyek számát csökkenteni 2021 végére.

Az ítélkezés színvonala is emelkedett, amelyet egyes ügyszakokban a fellebbezések arányának csökkenése, a fellebbezett ügyek esetén pedig - minden ügyszakot tekintve - a hatályon kívül helyezések csökkenése mutat - írták.

A Pécsi Ítélőtáblára 2021-ben összesen 997 - ebből 292 peres - ügy érkezett, a legtöbb a Kaposvári, a legkevesebb a Szekszárdi Törvényszékről, a peres ügyek számottevő része 6, a nem pereseké 3 hónapon belül befejeződött.

MTI