Az adatok stimmeltek, de a fotó nem
2019. december 15. vasárnap 17:10

Nem volt jogsija, ezért testvére adatait használta fel az igazoltatás során egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Hamis vád elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 21 éves helyi férfi ellen, aki egy közúti ellenőrzés során más adatait diktálta be a rendőröknek.
Az egyenruhások 2019. július 23-án délután igazoltatták a személygépkocsival közlekedő férfit Pécsett, a Németh László utcában.
A gépkocsivezető azt mondta, hogy nincsenek nála az okmányai, így az általa bediktált adatok alapján ellenőrizték a nyilvántartásban a rendőrök. A fénykép alapján azonban megállapították, hogy a bemondott adatok nem felelnek meg a valóságnak, a férfi a testvére adatait adta meg az intézkedő járőröknek.
A gépkocsivezetőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy azért használta fel más adatait, mert nem rendelkezik vezetői engedéllyel.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Jön az első hó, viharos széllel...
- Drámai vereséggel tizedszer is...
- Harmadszor is elkapták az ittasan,...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Idén is elindult a Katolikus Karitasz...

