A vastapsoké, a jótékonyságé, a zenei varázsé és a szereteté volt a szombat este

Közel kétszázan voltak ott október 19-én este a Duna Irodaházban, hogy a felnövekvő és a már gyakorló, neves helyi muzsikusok, énekesek produkcióját hallják - és nem utolsó sorban azért, hogy jelenlétükkel, jegyvásárlásukkal támogassák a kivételes tehetségű, fiatal mohácsi zenész, Cselinácz Márkó hangszervásárlását.

Négy óra után nem sokkal Vikár Csaba nyitotta meg az estet, s az ő konferálásában értesülhettünk a gyűjtés részleteiről. Mint kiderült, Szalainé Kővári Magdolna nevéhez fűződik e kezdeményezés, aki idővel lelkes segítőtársra lelt Sztepanov Szlobodánné személyében. S hogy milyen a sors, e koncerte alig pár nappal a Fehér Bot Világnapja, október 15. után került sor. A kivételes tálentumú, tizenéves fiatalember ugyanis születése óta vak.

A folytatásban Mohács jegyzője mondta el köszöntőjét.
- A muzsika kivételes csoda: a zene hat mindenre, a lélekre, az egész világmindenségre - hallhattuk Dr. Kovács Mirellától, aki Márkó eddigi zenei pályafutását is vázolta, majd különleges ajándékkal kedveskedett az est főszereplőjének: egy egyedi kristálymedált adott át neki, amely Brazíliából, a Loyolai Szent Ignácról elnevezett kórházból származik, ahol egykor jegyzőnk édesanyja nyert gyógyulást.

- Hidd el: nincs túl nagy cél és nincsenek elérhetetlen álmok - biztatta Márkót a polgármesteri hivatal vezetője, aki Szekó József levelét is felolvasta. Polgármesterünk így írt erre az alkalomra: évek óta figyeli és követi Márkó pályáját, csodálattal tekintve arra a kitartásra, szorgalomra és tudatosságra, amellyel fogyatékossága ellenére egyenrangú társává vált a többi, kiváló zenésznek, sőt, nem egy versenyen, tehetségkutatón maga mögé is utasítva a vetélytársakat, értékes díjakat, elismeréseket, s Mohácsnak is dicsőséget szerezve. Nagy taps kísérte Dr. Kovács Mirella azon bejelentését, mely szerint a gyűjtéshez természetesen polgármesterünk is igyekszik hozzájárulni, nem kevesebb, mint 100.000 forinttal...

„Jobb annak, aki barátjával megy a sötétben, mint aki egyedül halad a fényben..." - idézte Vikár Csaba Helen Kellert, nem véletlenül, mert az est folytatásaként Márkó zenészbarátai, kedves ismerősei léptek sorban színpadra, hogy a zene vegye át a főszerepet. Az ifjú tamburásnövendékek - akiket a Népművészet Mestere, Versendi Kovács József és fiatal tanítványai, a maguknak mind inkább hírnevet szerző tamburások és nagybőgősök nagy-nagy alázattal, odafigyeléssel kísértek - után a már befutott előadók, Menyhárt Éva énekes, a Poklade, a Dunavkinje és természetesen Versendi Kovács József együttese léptek színpadra. Jó volt látni, hogy az először mikrofon mögé álló vagy alig néhány fellépést maguk mögött tudó gyerekek produkcióját éppen olyan ováció és biztatás kísérte, mint az ismert, jó nevű felnőttek előadását. És bizony nem egy alkalommal vastaps is felcsendült ezen az esten.

A közel háromórás műsor vége felé Márkó is megszólalt, s láthatóan nem minden megilletődöttség nélkül beszélt eddigi pályájáról, a tanulóévekről, az első sikerekről. Mint elmondta, a nemrég tragikusan fiatalon elhunyt ifj. Peti Kovács Istvánnál kezdték el a gyakorlást a tangóharmonikán, és saját bevallása szerint a neves zenésztől, volt tanárától nagyon sokat tanult, s igen jó alapokat kapott tőle. Márkó szerénységből is jelesre vizsgázott - még ha kijelentése egyre inkább vitatható is... -, ugyanis ezt mondta: az ő játéka még nem művészi nívójú, de mindent megtesz azért, hogy ilyen szintre jusson, s a zeneszeretők még nagyobb élvezettel hallgassák játékát.

- Amit igyekszem megtanulni és eljátszani, azt nem magamért teszem: az mindig Nektek és Önöknek szól, a közönség örömére... - hallhattuk az ifjú tehetségtől. Kell-e mondani, szavait mekkora vastaps kísérte?...
És Márkó játszott. Sokac dallamokat, de francia, orosz és román zenét is. Igazi, mély átéléssel, brilliáns technikával, minden részletében lenyűgözően. Márkó, énekelj! - kiabálta a közönség soraiból valaki. És Márkó énekelt. Mi pedig hallgattuk. Az a kétszáz ember, aki tegnap helyet foglalt a nézőtéren, a szeretetteljes megnyilvánulások, az emberi pillanatok és nem utolsó sorban a ragyogó zenei produkciók láttán-hallatán vélhetően egy emberként gondolhatta úgy: a gondjaink-bajaink ellenére egy ilyen eleven, sokszínű kultúrájú, kivételes tehetségek sokaságát felvonultató városban jó élni, és jó közösen tenni egy szép és nemes ügyért. Igen: jó mohácsinak lenni.

Hírportálunk a koncert másnapján érdeklődött a szervezőknél, hogy vajon mekkora összeg gyűlt össze e kivételes estén. Azt a tájékoztatást kaptuk: a befolyt bevételt még nem számolták össze, de a megvásárolt jegyek árán felül több közösség és magánszemély külön borítékban adta át az e célra szánt támogatását. Arra, hogy pontosan hol tart a gyűjtés, a közeljövőben természetesen még visszatérünk.

Képünkön: az őt szerető közönség, a zenésztársak, a barátok közelsége - ez Márkó igazi közege.

Ádám Miklós