A városszéli lovarda a gyerekek paradicsoma lesz minden évszakban

A lakópark szomszédságában, a mohácsiak körében többnyire Schmidt-gödörnek hívott részt a lovak szerelmesei ismerik és látogatják rendszeresen. A vakáció kezdete óta itt a pompás paripákon kívül gyerekek is laknak. Nekik, illetve a foglalkozásokba naponta bekapcsolódóknak minden bizonnyal kedves emléke lesz a lovastábori nyaralás.

A minap egy délután úgy tűnt, rossz időpontot választva akarok a táborozókkal találkozni: olyan csend volt, hogy arra gondoltam, talán tereplovaglásra mentek, aztán várhatok, amíg visszaérnek. A fészerben az asztalokon papírlapok, füzetek, színes kréták, más rajzeszközök utaltak ugyan rá, hogy nem végleg néptelenedett el a terep, de az istállónál sem volt senki. Végre kicsit arrább a tónál megláttam egy szöszke fiúcskát. A stég végén a damilt lengetve a pecabot végével paskolgatta a tavirózsák eluralta vizet.

- Bercel, így nem halat fogsz, hanem elveszted a horgot - jött a szelíd figyelmeztetés a fedett lovarda felől, s akkor vettem észre, hogy odabent lovagolnak, a nyitott ajtóban a kifelé- és befelé egyaránt figyelő Mojzes István áll, a Mohácsi Lovasklub ügyvezetője.

- Bercel a kicsik egyike, szenvedélyes horgász, hal meg van bőven a tóban, így általában sikeresen pecázik - mondja István, aztán a lovasok felé fordulva megjegyzi, hogy a nyeregben ülők már nem kezdők, ők osztályban napi egy- vagy két alkalommal háromnegyed órát lovagolnak, míg a kezdők vezetőszáron napi húsz-huszonöt percet.

A hat ló szinte centire azonos távolságot tartva egymástól egészen halk dobogással ügetett körbe-körbe a puha talajon. A kobakok alól kilátszott hosszú hajakból ítélve négy lány és két fiú a ló diktálta ütemre ringatózott a nyeregben - bár az is lehet, hogy valamennyien lányok, csak rövid a hajuk.

- Több a lány a táborban, de azért vannak fiúk is. Idén nyolc turnusban alkalmanként tizenhat főt fogadunk a nyáron, az utolsó augusztus 18-tól indul. Jönnének többen is, csak nekik már nem tudunk szállást biztosítani - jegyezte meg István, s invitált, hogy nézzem meg a szálláshelyüket is.

A fészer előtt elhaladva látom, hogy az előbb még árválkodó asztalok körül gyerekek ülnek és egy ifjú hölgyre figyelnek.

- Nagy Afrodité vagyok, a lovarda vezetője - mutatkozik be a hölgy és mindjárt hozzá is teszi: - Elméleti foglalkozást tartok, a lovagláson kívül a tábor lakói megtanulják a lóápolás fortélyait, megismertetjük a lovak egyes fajtáját, színét, az élettanukkal kapcsolatos tudnivalókat, egyebek mellett a gondozásukat és ez utóbbit gyakorolják is.

Engem változatlanul az a gondolat foglalkoztat, hogy ha másnaponta majd két órát is ülnek a nyeregben, akkor mitől ennyire vonzó a gyerekek számára a lovastábor.

- Ó, a lovak szeretete nem abban merül ki, hogy ülök a nyeregben! Boldogság az is, ha lemosni, vakarni, kefélni, a sörényét befonni vagy gumigyűrűvel csinos frizurát alakítani lehet, ha etethetik, itathatják őket, vagy csak kivezethetik a legelőre. A napköziseink is ezért járnak ki, de számos más programról is gondoskodunk - magyarázza István amíg a legelőkön átvágva odaérünk a szálláshelyként szolgáló faházhoz.

- Szobarend van, amit minden reggel ellenőrzünk. Ez egy fiú szoba - mondja az első ajtót kinyitva, aztán belép és egy alsónadrágot emel föl a földről. - Biztos sietett az ebédhez a gazdája - mormogja és az egyik ágyra teszi. A másik három lányok szobája, ott tényleg példás a rend, majd bekukkantunk a közösségi helyiségbe is, ahol étkeznek, ha esik az eső.

A faház melletti tető alatt hosszú asztal körülötte padok, kicsit távolabb egy ping-pong asztal, a szépen nyírt gyepen két helyen is háló van kifeszítve labdajátékokhoz.

- A lovakkal való foglalatosság mellett focimérkőzéseket játszanak, különböző vetélkedőkön, akadályversenyeken vesznek részt, társasoznak, rajzolnak, festenek, kinek mihez van kedve. A napközisek pénteken, a lovastábor lakói pedig szombaton záró foglalkozáson lovas bemutatót tartanak a szülőknek is reprezentálva mit tanultak és minden alkalommal igen jó hangulatú tábortűznél búcsúzunk el - részletezi a programokat az ügyvezető.

Megtudtam továbbá azt is, hogy a jövő héten építkezés kezdődik a lovasfarmon: a fészer helyén rövidesen egy klubház fog állni korszerű vizesblokkal, öltözőkkel, nagy közösségi térrel, terasszal. Ott már télen is ideális körülmények között tudják fogadni a naponta lovaglókat, sőt, ha iskolai tanrendbe veheti Mohács valamelyik intézménye a lovasoktatást, a diákcsoportokat szintén fogadni tudják.

A lovardából távozóba látom, hogy a kis horgász éppen készül feljutni egy ló nyergébe. Kétszer is nekirugaszkodik és harmadszorra Nagy Afrodité némi segítségével sikerül is. Kicsit fészkelődve elhelyezkedik, majd a kobakot a homlokán följebb tolva felém fordul.

- Ez az én lovam, nagyon szeretem. Pufi a neve, leopárd pöttyös póni - tudatja. A különleges, - mintázata mint a dalmata kutyáé - igen formás kis ló futószáron köröz a fiúcskával, aki egy darabig a kápát fogja, majd óvatosan megemeli a kantárt és közli, hogy azzal állítja meg. Visszaengedi, csípőre vágja az egyik kezét, a másikat meg fölmutatja: „ennyi keszeget fogtam, kicsik voltak, visszadobtam. Az aranyhalat is kifogtam egyszer, kívántam valamit és visszaengedtem. Azt nem mondom meg mit, mert akkor nem teljesül".

Képünkön: a Mohácsi Lovasklubban Nagy Afrodité mellett Erdélyi Tamás lovasoktató edző felügyelete mellett lovagolnak a gyerekek.

B. M.