A sétány egy része tiszta, a kishajó ma estétől menetrend szerint közlekedik
2013. június 20. csütörtök 17:32

A Duna apadása most már látványos. Nem is elsősorban a vízállás értékét nézik a mohácsiak a kompkikötő melletti mércén, hanem inkább azt, hogy a sétány milyen ütemben szabadul fel a víz alól.
A Duna is, meg a folyón az élet is lassan visszatér a megszokott medrébe. Tegnaptól újra szabad hajózni, ugyancsak szerdán délután elindították a kompközlekedést, mától az átkelőtől északra feloldották a halászati és horgászati tilalmat, és ugyancsak ma, június 20-án visszaáll az eredeti menetrend az esti és éjszakai kishajó járatnál is.
A Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. két matróza szivattyúval, csövekkel felszerelkezve a Szent János Hotel és a Halászcsárda előtti szakaszon délutánra letakarította a helyenként 10 centinél is magasabban lerakódott iszapot a sétány díszburkolatáról, így a kishajó utasai biztonsággal tudnak ki- és beszállni.
Egyébként a sétány takarítását a Csónakháztól indulva ma az önkormányzat is elkezdte, és a teljes szakaszon a fertőtlenítéssel együtt várhatóan még ezen a héten befejezik. Arról még nem született döntés, hogy a virágtartó edényekben földcserére szükség lesz-e, viszont az egynyári virágokat biztos pótolni kell.
Képünkön: A hajókikötőhöz vezető sétányt ma délután letakarították.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Várhatóan csökken a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...

