A remény mohácsi zarándokai: így élik meg a mindennapokban a szentévet - Videó!
2025. január 19. vasárnap 10:28

A szentév során a Pécsi Egyházmegye településein a plébános, a helyi egyházi intézmények vezetői és az egyházközségek szolgálattevői tesznek bizonyságot arról, mit jelent számukra a remény, hogy élik meg közösségeikben, emberi kapcsolataikban, a mindennapok szolgálatában a jubileumi szentévet. Az egyházmegye videós összeállításában januárban Mohácsról jelentkeznek a remény zarándokai.
A Katolikus Egyház 2025-ben egyetemes jubileumot ünnepel: a Szentatya, Ferenc pápa által 2024. december 24-én megnyitott, „A remény zarándokai" mottóval meghirdetett, sorrendben immár a 27. rendes szentévet.
A jubileumi évet nemcsak azért nevezik szentévnek, mert ünnepélyes szent rítusok, szertartások kísérik, hanem azért is, mert az egyik célja az életszentség előmozdítása. Azt hivatott szolgálni, hogy megszilárdítsa a hitet, elősegítse a szolidaritás cselekedeteit és a testvéri szeretetközösséget az Egyházban és a társadalomban.
A szentévek célja, hogy a híveket a Krisztusba, az egyetlen Üdvözítőbe vetett hit őszintébb és következetesebb megvallására hívja és ösztönözze. Az első rendes szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban.
Felföldi László pécsi megyéspüspök január 4-én nyitotta meg a szentévet a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára a papság jelenlétében a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban ünnepelt szentmisén.
Pécsi Egyházmegye - Fotó: Mohácsi plébánia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hetvenegy éves baranyai férfi ment...
- Indokolt esetben mérlegeli a kormány...
- Távozik posztjáról Havasi Bertalan,...
- A tanárok béremelésével a pótlékok, a...
- Egy héten át tartó razzia indul az...
- Mérget ivott és felvágta az ereit egy...
- Huszonöt év alatt eltűnt a fecskék fele
- Negyven éve fagyott be utoljára a...
- Drogkerekeskedőt vágott előzetesbe a...
- Gázpalackot hoztak ki a tűzoltók egy...