A moziban ad műsort a gimnázium: a Helikonon sikert sikerre halmozók lépnek színpadra
2018. május 11. péntek 17:08

A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium szombaton a moziban rendezi meg a„Bemutatkozik a gimnázium" című műsorát. A délután három órakor kezdődő zenés-táncos- verses összeállításban az iskola azon művészeti csoportjai lépnek színre, amelyek az idei Helikonon sok sikert értek el.
A közelmúltban tartották Keszthelyen a dunántúli középiskolás korosztály kétévente megrendezésre kerülő tehetségkutató fesztiválját. A Helikoni Ünnepségeken a diákok iskolai keretek között versengenek. A rendezvény legfőbb célja, hogy szervezett formában biztosítson lehetőséget a fiatalok számára a különböző művészeti ágakban elért felkészültségük bemutatására.
Az idei rendezvényre 3260 diák érkezik mintegy 300 kísérővel 134 dunántúli középiskolából.
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium hetvenkét fővel érkezett, s kiváló eredményeket értek a diákok.
Arany minősítésben részesült Hajdú Dánil hangszerszólója (10.b, Hahner Róbert tanítványa), Hahner Máté hangszerszólója (9.b, Hahner Róbert tanítványa), a nemzetiségi fúvószenekar népzene kategóriában (Hahner Róbert tanítványai), valamint a néptánccsoport Busójárás című produkciója (felkészítőjük: Filakovity István). A néptánccsoport a kategória-fődíja és a gálán való szereplést szereplést is elnyerte.
Ezüst minősítéssel tért haza Schwertféger Kitti könnyűzene kategóriában (11.b, Filákovityné Verőci Alexandra tanítványa).
Bronz minősítést kapott Batka Indgrid komolyzene kategóriában (11.d, felkészítő tanára Denkéné Lakner Gyöngyi), Szeifert Erik versmondás-kategóriában (11. b, felkészítő tanára Sziebert Ferencné), és a gimnázium kamarakórusa (felkészítőjük Imre Lajosné).
Az ő produkciójukat is láthatja a közönség az iskola szombati műsorában.
EQM - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Fészáz esztendeje működik Mohácson a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Négy városból is riasztották a...

