A mohácsiak segítségét is várják a madéfalvi Siculicidium kápolna felépítéséhez

2013. június 28. péntek 17:56

Sokaknak csenghet ismerősen a székelyföldi Madéfalva neve.

Madéfalva Csíksomlyótól 10 kilométerre fekvő település. Emlékeztetőül: a bécsi udvar 1763-ban Erdélyben három székely és két román határezred felállítására adott utasítást. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának, ami megszüntette a különállásukat.

Báró Siskovics József altábornagy parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. Egy havas téli éjszakán, 1764. január 7-én, a Vízkereszt utáni hajnalon vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert (köztük gyermekeket és asszonyokat) mészároltak le a Habsburg katonai erők. A Siculicidiumra (amely latinul „Székelyöldöklés"-t jelent) emlékezve kápolna építését határozta el a Madéfalvi Egyházközség, amely méltó liturgikus tér kialakításának az igényét elégítené ki. Hogy miért? Mert Isten úgy akarja.

Az emlékmű közelsége is szinte kötelez minket, helybélieket és az idelátogatókat, turistákat, zarándokokat egyaránt, hogy betérjünk néhány percre a kápolnába, s fohászkodjunk az itt elesettek lelki üdvéért, miközben lelkileg is feltöltődhetünk. Természetesen mindezek mellett a kápolna közösségi házként is szolgálhat. Az építményt 2014-ben adnák át, a madéfalvi veszedelem 250. évfordulóján. A megvalósítás jelentős anyagi áldozatot kíván, ezért a kezdeményező Madéfalvi Egyházközség gyűjtésbe fogott.

Tisztelettel kérjük az Anyaországi testvéreinket, akik érdemesnek tartják e nemes ügyet, lehetőségük szerint támogassák anyagilag az építkezést! Adományaikat az alábbi bankszámlán utalhatják át vagy személyesen Csobot Antalnak is eljuttathatják (telefon: 06-20-447-06-52)
RO36RNCB0152042364250003 - HUF

Köszönettel: Bartalus Zoltán plébános (Madéfalva), Csobot Antal (Mohács)

Bartalus Zoltán, Csobot Antal