A Mohácsi Járás tíz községében igényelték helyben a lakosság ügyintézésének segítését
2013. június 24. hétfő 18:16

Huszonhat település közül tíz község polgármestere tart igényt a Mohácsi Járásban arra, hogy a lakosság ügyeit helyben is intézze kormányzati tisztviselő, azaz ügysegéd.
- Az önkormányzati közös hivatalok székhelyközségei közül Lánycsókon, Himesházán, Nagynyárádon, Palotabozsokon, és Dunaszekcsőn, továbbá Véménden, Kölkeden, Lippón és Majson tartanak heti rendszerességgel fogadóórát az ügysegédek - tájékoztatta hírportálunkat Müllerné dr. Juhos Bernadett, a Mohácsi Járási Hivatal vezetője.
- A feladatot a hatósági osztályon dolgozó, szociális ügyekkel foglalkozó négy kolléga látja el. Az eddigi tapasztalok alapján a községekben élő emberek ügyeinek intézése iránti igény 95 százalékban szociális jellegű. Leggyakrabban közgyógyellátással, ápolási díjjal, egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos kérdésekben kérnek tájékoztatást az ügysegédtől, illetve jogosultság esetén a kérelmüket ő továbbítja, így a polgároknak nem kell Mohácsra utazni - összegezte a szolgáltatás lényegét a hivatalvezető.
Mint elmondta, az említett községekben heti egy nap másfél - két óra hosszat tartózkodik ügysegéd a közös önkormányzati hivatalban, illetve kirendeltségén, ahol esetenként átlag négy személy igényli ügyében a közbenjárást. A hivatalvezető hangsúlyozta, hogy a községek jegyzői, kirendeltségek vezetői és köztisztviselői kiegészítik az ügysegédek munkáját. A hét többi napján fogadják a helyi lakosokat a járási hivatal hatáskörébe tartozó ügyekben is. A kölcsönös együttműködés a munkájukat is segíti a naprakész információcserével a rendszeresen odalátogató kormánytisztviselőkön keresztül.
Juhos Bernadett megjegyezte továbbá, hogy a Mohácsi Járási Hivatalnál folyamatban van a Családsegítő Szolgálat bevonása a feladatok ellátásába. Jelenleg a Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás keretében dolgozó szervezet családgondozói eddig is kapcsolattartói voltak a járási hivatalnak, akiknek a munkájára ezentúl együttműködési megállapodás keretében kívánnak számítani.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Talicskát, táskát is lopott egy 15...

