A megsérült szennyvízvezeték helyreállítási munkálatai novemberre fejeződnek be
2013. szeptember 20. péntek 17:47

Június közepétől, a dunai árvíz óta Mohácson a Szent János- és a Gőzhajó utca egy-egy szakasza le van zárva. A szennyvízcsatorna megsérült gerincvezetéke miatt a zsákutcai állapot a számítások szerint november közepéig biztos nem változik, a helyreállítási munkálatok a szakemberek számítása szerint addigra fejeződnek be, míg a végleges útburkolatot 2014. tavaszára tervezik elkészíteni.
- A hat méter mélyen lévő gerincvezeték kiépítését követően kell a munkaárkot feltölteni, illetve az útalapot elkészíteni, ami nagy valószínűséggel valamennyit majd süllyedni fog, ezért nem lenne célszerű az útra a záró aszfalt felületet is a tél előtt elkészíteni, ezért a beruházás részeként annak a határideje jövő év márciusára lett kitűzve - informálta hírportálunkat Csollák István, a Mohács Víz Kft. cégvezetője.
A helyreállítási munkák jelenlegi állásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adta: az olyan mértékben sérült gerincvezeték szakaszokat a Gőzhajó-, illetve a Szent János utcában eltávolították, amelyek helyett új vezeték kerül lefektetésre. A megmaradó vezetékbe mindkét ágon 800 mm átmérőjű, üvegszál erősítésű polietilén csövet fűznek be, ezzel az áradás okozta talajmozgás miatt keletkezett kisebb repedéseket tudják korrigálni. Ennek a munkafázisnak a kezdése hétfőre ütemezett.
A már feltárt vezetékrészeken kívül egy további szakaszon, közvetlen a szennyvízátemelő előtt is cserélni kell a szennyvízcsövet, mert olyan mértékben sérült, hogy a helyreállítása más módon nem oldható meg. Ehhez a munkához ismét szádfal megerősítés szükséges, ami szintén szeptember utolsó hetében történik, majd ezt követően helyezi el a kivitelező az új csöveket.
Képünkön: a Gőzhajó utcai ágon a vezetéket már előkészítették a polietilén csövek befűzésére.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

