„A mai Európában a keresztény ember a remény jele és hordozója"
2014. április 20. vasárnap 16:54

Húsvét vasárnapján, a Megváltó feltámadását ünneplő szentmisén, Mohácson is felolvasták Udvardy György megyéspüspök körlevelét. A főpásztor üzenetét Bognár Attila plébános tolmácsolta a híveknek.
- A feltámadásban helyre áll az a rend, melyet Isten kezdettől fogva az embernek szánt. Jézus Krisztus feltámadásnak csodálatos ajándéka, hogy akik hiszünk benne és döntéseinkben követjük cselekedeteit, már most azt az életet élhetjük, melyet Jézusban is látunk - írta a megyéspüspök.
- Isten előtt nem különül el a hit világa és a hétköznapi élet világa. Egyetlen egy világ van, amit Isten csodálatosan megteremtett, amit megáldott, amit megszentelt, amit az ember bűne megsebzett, de amit Jézus halálával és feltámadásával megváltott és újjáteremtett - hangsúlyozta Udvardy György.
A főpásztor kiemelte: a mai Európában a keresztény ember a remény jele és hordozója. Éljük örömmel életünket. Ne engedjük, hogy a panaszkodás, az önsajnálat, a harag, a gyűlölködés vagy a félelem kilopja szívünkből az örömöt.
- Adja Isten, hogy húsvét ünnepe erősítsen meg mindannyiunkat a döntésben, a bátorságban, az öröm hordozásában, a szeretet cselekedeteinek gyakorlásában, melyre Jézus indít bennünket - üzente a híveknek a megyéspüspök húsvét alkalmából.
Bognár atya a szentmise végén megköszönte azok munkáját, akik az ünnep előkészítésén fáradoztak. Ők a takarítók, a templom díszítői, az oltár szolgálói, a felolvasók, az énekesek, a szent sír jelképes őrzői és mindenki más, aki hozzájárult az ünnep méltó lebonyolításához.
Képünkön: Bognár Attila a szombat esti feltámadási körmenetet vezeti.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

