A kulisszák mögött: a busójárás csak hat napig, a készülődés egy éven át tart
2016. december 14. szerda 11:14

Ugyan még viszonylag sokat, két és fél hónapot kell várni a busójárás első napjára, a busócsoportok készülődése már javában tart. Sőt, ahogy véget ér a télűző karnevál, máris a következőre gondolnak.
- Év közben is több alkalommal szervezünk összejöveteleket, ahol általában közös főzés mellett beszéljük meg a busójárással kapcsolatos kérdéseket. Az egyik ilyen alkalomkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy a „TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" országos akcióban részt vegyünk, ami az egyik legnagyobb önkéntes mozgalom Magyarországon. Csoportunk évek óta a Babfőző Fesztiválon is együtt vesz részt - avatta be a Mohácsi Újság.hu olvasóit mindennapjaikba Rózsahegyi Olivér, a csoport vezetője.
- A beszélgetések során felmerülnek a busójárás szokásai és hagyományai, a lányok a ruhák viseléséről és flitterezéséről beszélgetnek. Utóbbihoz a Mohácsi Sokacok Olvasóköre adja a legtöbb segítséget. Ezen felül a Sokac-körnek köszönhetően lehetőségünk van a hagyományos táncok betanulására is. 2016-ban csoportunk vállalta a busóavatást, s a Deák téri színpadon is felléphettünk.
Az érdemi munka decemberben indul, busójárásig hetente kétszer két órát töltenek el együtt, az idő nagy részét a táncok betanulásával töltik.
Jönnek a lányok is
- A tagok közül sokan rendelkeznek saját ruhával, de folyamatosan bővítjük is a felszereléseket, jómagam busómaszkok készítésével is foglalkozom. A maszkokat a hagyományok szerint kézzel, gépi megmunkálás nélkül, kézi szerszámokkal készítem. A festéshez, színezéshez hagyományokhoz hűen állatvért és természetes kiegészítőket, mint például kecskeszarvat, lófarkat vagy kenderkócot használok - mesélte Rózsahegyi Olivér.
- A jövő évi busójárásból is kivesszük a részünket, több színpadon és a Busóudvarban is fellépünk majd. Vasárnap, az esemény fő napján, csoportunk a Szent Flórián utca 1. szám alatt található udvarban együtt öltözik fel. A hagyománnyá vált eseményre várjuk az érdeklődőket is, ahol farsangi hangulatban, testközelből láthatják a busók öltözködését és készülődését.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Több ezren tartanak Baranya felé - a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- A családsegítők próbálják hazaküldeni...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Ismét Csányi a leggazdagabb, már 150...

