A közigazgatás átszervezése nyomán az önkormányzat SZMSZ-ét is újra kellett alkotni
2013. június 22. szombat 19:43

Mint ismert, 2013 igen komoly változásokat hozott a magyar közigazgatásban: átfogó átszervezésre került sor az államigazgatásban, a helyi önkormányzatokhoz hosszú évek óta delegált államigazgatási hatáskörök elvonása nyomán új intézményi struktúra lett kialakítva.
A változások nyomán önkormányzatunk Szervezeti és Működési Szabályzatát is újra kellett írni. Mint ismert, az SZMSZ rendelkezik többek között az önkormányzat, a településrészi önkormányzat, a képviselő-testület, a bizottságok, a polgármester, alpolgármester, jegyző jogállásáról, a testületi ülésekről és számos egyéb terület mellett tartalmazza az önkormányzat által ellátott feladatok szakfeladatrend szerinti besorolását.
A Dr. Galambosi-Nagy Andrea Titkársági Osztályvezető és Dr. Kovács Mirella által készített anyag részleteiről jegyzőnk a május 30-ai testületi ülésen elmondta: a korábban önkormányzati fenntartásban működő általános és középiskolák fenntartói jogát a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény értelmében 2013. január 1-jei hatállyal az állam vette át, és működtetésükre létrehozta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, városunkat és iskoláinkat érintve a Mohácsi Tankerületet.
- Szintén 2013. január 1. napjával kezdték meg működésüket a járási hivatalok: ezek kialakításával városunk járási székhellyé is vált, a Mohácsi Járási Hivatal az önkormányzat „B" épületében, a Széchenyi tér 3. szám alatt kapott helyett. A korábban jegyzőhöz telepített államigazgatási hatáskörök újragondolásával jutott szerephez a hivatal, amely vezetése alá rendelődtek a szakigazgatási szervek is - húzta alá Dr. Kovács Mirella, hozzátéve: a tankerület és a járási hivatal kialakításával az önkormányzati feladatok ellátására szolgáló polgármesteri hivatal (2013. február 15. napjától: közös önkormányzati hivatal nagy számú köztisztviselője is érintett. A Mohácsi Tankerülethez öt fő köztisztviselő került áthelyezésre. A járási hivatal több, mint harminc köztisztviselőt vett át a hivatali állományból. Feladat- és hatáskörök közül többek között az okmányirodai feladatok, a közgyógyellátás, az ápolási segélyezés egy része, a gyámhivatal és a jegyzői gyámügy került át, továbbá szervezés és kialakítás alatt áll a kormányablakos (egyablakos) ügyintézés.
A téma kapcsán elhangzott: a hatáskörök és feladatok újra elosztása, az intézményi átstrukturálódás és a hivatali dolgozók nagyszámú áthelyezése, a közös önkormányzati hivatal létrehozása az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatának (továbbiakban: SZMSZ) átdolgozását is szükségessé tette. Jegyzőnk kifejtette: hosszas és átgondolt előkészítő munka után a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletnek olyan tervezetét készítették elő, amelynek rendelkezései összhangban vannak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) rendelkezéseivel is.
Az SZMSZ-ről szóló rendelet megalkotásával összefüggésben Dr. Kovács Mirella arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy a 2013. február 15. napjával létrejött Mohácsi Közös Önkormányzati Hivatal a közigazgatási feladatok hatékony és takarékos ellátását végzi, biztosítja az önkormányzatok (Mohács és Homorúd) működésével, valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésére való előkészítésével összefüggő feladatok ellátását, illetve végzi a végrehajtásukból eredő teendőket.
Az új SZMSZ-t egyhangúlag fogadta el a város vezetése.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Partnerség: Mohács hetedik...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...