A kisebb beruházások is fontosak - Átadták az új liftet a mohácsi kórházban
2013. október 02. szerda 18:53

Mohács Város Kórházának egyik belső udvarán október 2-án tamburazene invitálta az intézmény dolgozóit és a meghívott vendégeket, hogy egy frissen megvalósult, negyvenmilliós beruházás - az új lift - avató rendezvényén vegyenek részt.
Dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgató főorvosa a bejáratról, mely előtt beszédét tartotta, mint szimbolikus kapuról is szólt. Amint mondta: az akár a remény kapujaként is értelmezhető, hiszen emberek sokasága halad át rajta a gyógyulásban bízva.
Az intézményvezető a rövidesen átadásra kerülő CT berendezésre utalva hozzátette: a remény vonatkozhat új munkahelyek létrejöttére is.
Miközben a mohácsi kórház sikerét a főigazgató a folyamatos fejlődésre és megújulásra való képességben látja, megjegyezte: vannak olyan gyógyító intézmények, melyek lemaradtak a kiélezett küzdelemben.
A főorvos említést tett néhány már megvalósult fejlesztésről, melyek egyebek között az intenzív osztályt, az endoszkópiát, illetve a labor előterét érintették, és felhívta a figyelmet két készülődő projektre is: a gyermekgyógyászat, valamint a belgyógyászat kardiológiai része 1,2 milliárdból, a neuro-pszichológiai pavilon pedig 700 millió forintból korszerűsödhet.
Dr. Csizmadia Csaba megköszönte a segítséget Mohács polgármesterének, Szekó Józsefnek, aki az avatóünnepségen hangsúlyozta, hogy a kórház jó úton jár: „Látható, hogy a menedzsment elkötelezett és a folyamatos fejlesztések mellett teszi le a voksát."
Városunk első embere erre példaként hozta fel a liftet. A kórház egy korábban megvont összeg egy részét pályázta vissza. Az így elnyert pénzt viszont nem élte fel, hanem fejlesztésre - jelesül felvonóépítésre - fordította.
Mohács vezetője leszögezte: bár tavaly a kórház állami fenntartásba került, ettől még kiváló partneri viszonyt ápol az önkormányzattal, a város pedig továbbra is magáénak érzi az intézményt, és lehetőségeihez mérten a jövőben is igyekszik segíteni.
A lift felavatására a bejáratnál kifeszített nemzeti színű szalag átvágásával került sor. Ezután néhány dolgozó és a meghívottak egy bejáráson vettek részt, melynek keretében az új, impozáns külsőt kapott lépcsőházat is megtekintették.
Képünkön: Dr. Csizmadia Csaba (balra) és Szekó József az átadási rendezvényen
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

