A kasszát és az adománydobozt is kiürítette egy pécsi betörő
2025. június 28. szombat 19:07

A pécsi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték a 18 éves férfi letartóztatását.
Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen pénteken azért, mert betörtek a büféjébe Pécsett. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy az egyik alkalmazottja értesítette a nyitáskor, hogy valaki bement a büfébe, majd a pénztárgépből és egy adománygyűjtő dobozból pénzt vitt el, illetve eltulajdonított egy hangfalat is.
A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt. A 18 éves pécsi férfi nem volt ismeretlen a nyomozók számára, ugyanis korábban is követett el már hasonló bűncselekményeket.
Előállítását követően kihallgatták, amely során beismerte tettét, a történteket ittasságával indokolta. Ellene - őrizetbe vétele mellett - lopás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Augusztus 20-án vehetünk végső búcsút...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Gyász: elhunyt városunk krónikása, a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

