A hétvégén szünetelnek az árvízi helyreállítási munkálatok
2013. június 22. szombat 09:46
Kölked külterületén a belvíz szintje csökkent, szivattyúzási munkálatok már nem szükségesek. Egy szivattyú áll készenlétben.
A Dunaparti sétány takarítását nyolc közfoglalkoztatott végezte. Az önkormányzat a hét végére semmilyen további mentesítési, bontási munkálatot nem tervez. Csak rendkívüli esetben végeznek munkálatokat. A déli városrészben a belvíz ellen kiépített homokzsákok visszabontása június 24-én, reggel fog megkezdődni és vélhetően aznap be is fejeződik.
Újmohács településrészen a fertőtlenítési munkálatokat a víz levonultával lehet majd megkezdeni, vélhetően hétvégén még nem kerül rá sor.
Bár településen a bontási munkálatok akkor folytatódhatnak, ha a helyszínre vezető út kiszáradt, a nap folyamán az útról a vizet szivattyúval távolították el.
A védművek bontási munkálatai, valamint a fertőtlenítés helyzete az alábbiak szerint alakul. Jelenleg a védművek 60%-a került elbontásra. Az árvíz által összesen érintett terület 30%-án végeztek a fertőtlenítéssel.
Mohács Újmohács településrészen egy fő került kitelepítésre, aki a magas vízállás miatt még nem tud visszaköltözni.
Mohács belterületén két lakóingatlan olyan mértékben károsodott a csatornarendszer kimosódása miatt, hogy az ott lakó öt fő csak a csatornarendszer helyreállítását követően költözhet vissza.
Valamennyi helyen a visszamaradt védművet úgy alakították ki, hogy a várható hétvégi esőzések csapadékvizei akadálytalanul lefolyhassanak.
Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Partnerség: Mohács hetedik...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...