A gólyák nyomába eredhetünk Béda-Karapancsán
2017. június 30. péntek 08:47

Szakvezetéses túrára invitálja az érdeklődőket szombaton a nemzeti park igazgatósága.
A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét.
Program:
09.00: találkozó a kölkedi Fehér Gólya Múzeumnál, majd kenuzás a Külső-Bédán
A kenutúra indulási helye a múzeumtól kb. 9 kilométerre helyezkedik el, ahová a résztvevők saját gépjárműveikkel jutnak el a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának „felvezetésével".
A kenutúrán szakvezető mutatja be a Duna egykori főágát, a Külső-Bédát. Kis szerencsével a híres és színes ártéri madárvilág képviselőit is meg lehet pillantani: barna kányát, szürke gémet, jégmadarat.
12.00: Tárlatvezetés a Fehér Gólya Múzeumban
2002-ben létesült az országban egyedülálló Fehér Gólya Múzeum, mely egyetlen faj - a fehér gólya - köré szervezte tárlatát. A látogatók megismerkedhetnek a fehér gólyák életével: érdekes részleteket tudhatunk meg a fészkelési szokásaikról, táplálkozásukról, vonulásukról.
Forrás: DDNP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Több száz programmal várják a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Rosszul lett a sofőr, felborult az...
- Lezárták a Busó-körforgalmat, a...