Orbán Viktor: fölényes és elsöprő győzelmet aratnánk egy mostani választáson
2025. július 26. szombat 11:12

Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasárnapi országgyűlési választáson, és a 106 egyéni választókerületből 80-ban szereznének mandátumot - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján, szombaton délelőtt mondott előadásában.
Hozzátette: ezzel nem volna elégedett, mert 2022-ben 87 helyen nyertek jelöltjeik. Miért adnánk alább 2026-ban? Nem adjuk alább - fogalmazott a közmédia által is közvetített beszédben.
A kormányfő jelezte: cikluszárónak szánja beszédét, de arra készül, hogy egy év múlva ciklusnyitó előadást tart ugyanitt, majd a választás külhoni magyarok életére gyakorolt hatását hangsúlyozta, mondván, mindig két sors közül lehet választani.
Kijelentette: a Brüsszelből irányított magyarországi ellenzéki krédója már elhangzott, amikor Nagyváradot román földnek nevezték.
Mi ennek az ellenkezőjét képviseljük, mi azt mondjuk, hogy az államnak vannak határai, a nemzetnek nincsenek, ezért a nemzeti kormányra mindig lehet számítani. Kiállunk a magyarokért, küzdeni fogunk önökért is, és azt kérem, hogy önök is álljanak ki a saját jövőjükért - fogalmazott Orbán Viktor.
Képünkön: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott politikai fórumon az erdélyi Tusnádfürdőn 2025. július 26-án. Mellette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j) és Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pávkovics Gábor a hídról: távolabb...
- Egyhetes rendőrségi razzia indul az...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Hídépítés Mohácsnál: a befejezés...
- Drámai döntés: felfüggesztik a...
- Csökkenthetik az országgyűlési...
- Motorossal ütközött egy autó Versend...
- Tovább emelkedik Mohácsnál a Duna...
- Aszfaltozás miatt zártak le egy-egy...
- Melegszik az idő, 27 fok is lehet...

