A Brodarics az első a megyei kataszrófavédelmi versenyen
2014. április 17. csütörtök 08:21
A katasztrófavédelmi kirendeltségeken a múlt héten fejeződtek be a helyi fordulók, ahonnan a legjobb középiskolás, és a legeredményesebb általános iskolai csapat jutott tovább a megyei döntőbe - számol be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapja.
A tét nem volt kicsi, hiszen a ma legjobban teljesítő csapatok képviselik Baranya megyét az országos ifjúsági versenyen - teszi hozzá a portál írása, mely kiemeli a verseny jelmondatát: „ A tudás életet menthet"!
A megmérettetés célja, hogy az ifjúsági versenyen résztvevő tanulók elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adjanak számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön-, illetve más személy mentésében való jártasságukról. A verseny alapot teremt az önmentési készség kialakításához és a biztonság komplex értelmezéséhez.
A megyei versenyen az általános iskolák közül első helyezett lett a mohácsi Brodarics, a középiskolák kategóriájában pedig az ugyancsak mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium másodikként végzett.
A brodások is képviselik tehát megyénket az országos megmérettetésen április 25-26-án a fővárosban.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már csak néhány hét, s indul a...

