A börtönből vert át embereket telefonos csalással egy elítélt

2021. június 30. szerda 15:54

A börtönből vert át embereket telefonos csalással egy elítélt

A Pécsi Járásbíróság kedden - az ismeretlen helyen tartózkodó vádlott távollétében - üzletszerűen elkövetett csalás miatt halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt, 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt egy férfit. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlottal szemben 600.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, és kötelezte a vádlottat, hogy kilenc, polgári jogi igényt előterjesztő sértett részére fizessen meg összesen 270.000 forint kártérítést. 

 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi a bűncselekmény elkövetésének idején büntetés-végrehajtási intézetben volt, ahol a fogvatartottak számára biztosított, más nevén nyilvántartott telefonkészülékről, véletlenül kiválasztott hívószámokon kezdeményezett hívásokat.

A hívás során a vádlott közölte, hogy a mobilszolgáltató rendszere összeomlott, és a hiba kijavításának elősegítése érdekében az előfizetőnek „kódokat" szükséges elküldenie SMS-ben a vádlott által megadott, általa használt telefonszámra. A sértettek valójában nem segítséget nyújtottak, hanem a vádlott által használt telefon univerzális egyenlegét töltötték fel, esetenként 15.000 forinttal. A vádlott a pénzösszegeket egy, a barátnője által megadott bankszámlára utaltatta, és az így megszerzett jövedelmet mobil lottó, illetve egyéb szerencsejátékra kívánta fordítani.

A vádlott tizennégy sértettet ejtett vagy próbált meg tévedésbe ejteni, így összesen 375.000 forint kárt okozott. Azt az eljárás során nem lehetett megállapítani, hogy a vádlott barátnője tudott-e arról, hogy a bankszámlára érkezett pénzösszegek bűncselekmény elkövetéséből származnak.

Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, a vádlott védője fellebbezést jelentett be ellene felmentés végett, így az ítélet nem jogerős.

Forrás: Baranya Megyei Törvényszék