A bába nem boszorkány - Harmat Hajnal szülésznő: "létezik az úgynevezett csoporttitok"

2013. szeptember 05. csütörtök 17:54

A bába nem boszorkány - Harmat Hajnal szülésznő:

Mohács Város Kórházának területén, egy hangulatos és tágas alagsori helyiségben van Harmat Hajnal bába birodalma. Mintha egy ismeretlen, ám meghitt világba csöppennénk odalent. És ez így jó - ha már úgyis a világrajövetel körül forog hivatása.

- A bába szó hallatán sokaknak a boszorkányság, a miszticizmus, vagy valami egyéb ijesztő dolog jut eszébe, mert kevéssé vannak tisztában a tényekkel, holott a bába régen tudó asszonynak számított, aki a szüléssegítés mellett értett a gyógyfüvekhez és az egészségneveléshez is - szögezi le mindjárt az elején.

- Persze visszatekintve, bizonyos szempontból érthető a több évszázaddal ezelőtti gyanakvás, hiszen a bábák munkája alapvetően a férfiak kizárásával zajlott. Ráadásul a nők legbelsőbb, legintimebb szférájával foglalkoztak, ami titokzatosnak hatott - teszi hozzá.

Bár Hajnal szakképzett, okleveles szülésnő, aki folyamatosan frissíti, bővíti tudáskészletét, egy idős bábaasszony szavai azért örökre beégtek emlékezetébe: „Kislányom, a bábaságot nem lehet megtanítani. Az vagy benned van, vagy nincs."

A visszajelzések pedig arról tanúskodnak, hogy riportalanyunk rendelkezik a „bába-faktorral." Lelkiismeretesen gyűjtögeti a résztvevők véleményeit. Akad olyan, aki egyenesen kötelezővé tenné a szülésfelkészítő tanfolyamot, lévén, hogy a tényszerű információkon felül érzelmileg is sokat kapott.

Foglakozások minden hónapban indulnak, kizárólag női, valamint páros csoportban egyaránt. Utóbbi esetben a pár nem feltétlenül a születendő gyermek édesapja, hanem az a személy, aki az anyuka mellett segítőként majd jelen lesz a szülésnél.

Névjegy

Harmat Hajnal

Mohácson született 1977-ben.

1995 - érettségi, Kisfaludy Károly Gimnázium
1998 - okleveles szülésznő, Pécs

Rendszeresen vesz részt hazai és külföldi konferenciákon, terepgyakorlatokon.
Műhelymunka Ina May Gaskin és Marina Alzugarai nemzetközi hírű bábákkal.
Szülésfelkészítő-oktató. (Holland szakképzés)
Tanulmányútra hívták a rangos bécsi Bábaközpontba.

Kislánya, Kincső öt éves, Lánycsókon élnek.

Maga a tanfolyam természetesen rendelkezik tematikával, de az ülések interaktívak, gazdag és váltakozó tartalommal megtöltve - meséli a szülésznő, aki azt is kiemeli: „Semmi nem kötelező a felkészítőn."

Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy létezik az úgynevezett „csoporttitok." Ha valaki azonban még ennek tudatában is nehezen, vagy egyáltalán nem képes megnyílni, van lehetőség négyszemközti beszélgetésekre is.

-A kurzus során a lényeg az, hogy testi, lelki és szellemi értelemben is készüljön az édesanya, érezze magát biztonságban, erősödjön meg abbéli hite, hogy képes új életet a világra hozni, és teremtődjön meg a kontaktus közte és a bába között - mondja nyomatékkal Hajnal.

Írásunk címében felhívtuk a figyelmet arra, hogy a bába nem boszorkány, valami pozitív, fehér mágia viszont - úgy tűnik - mégiscsak van a dologban. A felkészítők során ugyanis sokkal több történik, mint ismeretátadás. A résztvevők között barátságok születnek. Később összejárnak szappant főzni, grillezni, vagy éppen kirándulni.

Abban az alagsori teremben tehát már jóval a gyermek megérkezése előtt megszületik valami, ami aztán akár egy életen át kitarthat. Ehhez persze kell egy olyan bába, akinek a megszerzett képesítés nem munka, hanem hivatás, életforma, melyben egész lényével benne van a nap minden percében.

Cserdi Áron