Tarolt a PTE az Év Egyetemi Sportolója díjátadó gálán
2022. december 02. péntek 17:25

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) péntek délután tartotta meg a hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját Budapesten. Valamennyi Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot figyelembe véve a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói szerezték a legtöbb pontot,így a PTE lett az összes hazai felsőoktatási intézmény közül a legeredményesebb.
Az eseményen hagyományosan azokat az egyetemi sportolókat díjazzák, akik egyetemi
világversenyeken első, második, vagy harmadik helyezést értek el, illetve akik felnőtt világversenyen a dobogóra állhattak.
Idén összesen 154 díjat adtak át, melyek közül 31-et a Pécsi Tudományegyetem
hallgatói vehettek át.
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség évente több mint 40 sportágban szervez Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokságokat. Ezeket figyelembe véve, az abszolút pontversenyben a Pécsi Tudományegyetem szerezte idén a legtöbb pontot az egyetemek és főiskolák között, így első helyen végzett.
Az elismerést Miseta Attila, az egyetem rektora vette át.
A rangos díj kapcsán a rektor elmondta: „Nagy büszkeség ez a számunkra, hiszen igen nívós mezőnyben végeztünk az első helyen. A PTE számára kiemelt stratégiai cél a sport támogatása, az ehhez szükséges infrastruktúra biztosítása, és örömmel tölt el, hogy mindez az eredményekben is megmutatkozik. Büszke vagyok a hallgatóinkra" - hangsúlyozta Miseta Attila.
Forrás: PTE - Fotó: Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Két baranyai városban készülhetnek a...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- A 900. születésnapját ünneplő...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Továbbra sem látogatható az...
- Nincs szerencsénk: a busójárást...
- Egy autóból és egy tárolóból lopott a...
- Mohácsi mezben érte utol a végzet a...

