Ezüstérmet szerzett a PTE csapata az első nemzetközi anatómia versenyen
2023. október 18. szerda 08:50

A Glasgow-i Egyetem és a European Federation for Experimental Morphology (EFEM) szervezésében rendezett első nemzetközi anatómia versenyen a Magyarországot egyedüliként képviselő Pécsi Tudományegyetem (PTE) csapata a második helyet szerezte meg, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a győztes cambridge-i csapattól.
Dr. Rékási Zoltán egyetemi docens, a csapat egyik felkészítő oktatója a nemzetközi siker kapcsán elmondta: „A neuroanatómia tantárgyfelelőseként a csapatba a magyar évfolyamos Varga Medárdot és az angol évfolyamos dél-koreai Woojae Jung-ot szerveztem be, akik már harmadéves hallgatók, és elnyerték a legjobb szigorlati eredményt elérő Flerkó Béla-díjat is, valamint demonstrátorként már aktívan részt vesznek az intézet oktatási tevékenységében. Az online versenyen rajtuk kívül 55-en vettek részt, összesen 23 ország képviseletében. Magyarországot egyedül a PTE csapata képviselte."
A verseny 40 kérdéséből, melyek az anatómiára, neuroanatómiára és fejlődéstanra terjedtek ki, a magyar csapat 37 pontot ért el, míg a győztes Cambridge csapata eggyel többet, 38-at.
„Nagy büszkeség a számunkra ez a siker, hiszen igen nívós mezőnyben érték el hallgatóink ezt a nagyszerű eredményt. Elég, ha azt említem, hogy az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, és számos más országból érkeztek neves egyetemek orvostanhallgatói a megmérettetésre. Ez az eredmény azt is jelzi, hogy a magyar, és azon belül is a pécsi orvosképzés valóban nemzetközi mércével nézve is felveszi a versenyt az élmezőnnyel" - mondta büszkén dr. Rékási Zoltán.
Forrás: PTE - Fotó: PTE/Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megvan, melyik dal az utóbbi évek...
- Koncertekkel, kézműves vásárral...
- Gyilkosság Baranyában: egyetlen...
- Baranyában is kalandosnak ígérkezik a...
- Több mint 300-an lennének kancellárok...
- Elismerést kapott a mohácsi iskolaőr,...
- Lángra kapott egy autó egy baranyai...
- Különleges koncertet ad Balázs János...
- Kötelező a Mohácsi Kórházban a...
- Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!