A jótékonyság jegyében idén is indul PTE-s autó a Budapest-Bamakón

2024. január 17. szerda 13:59

A jótékonyság jegyében idén is indul PTE-s autó a Budapest-Bamakón

Dr. Gonda Tibor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Közgazdaságtudományi Kar alumnusa és oktatója, Barnaki Zoltán ötletgazda (PTE KTK alamnus) és Szász István (PTE TTK alumnus) indul majd a PTE-t képviselve az idei BAMAKO Rallyn. A jótékonyság jegyében zajló megmérettetésen 40 napon át 20.000 kilométert tesznek meg egy Honda gépkocsival Freetown-ig. A részletekről január 17-én tartottak sajtótájékoztatót a PTE Szenátusi Termében. 

 

 

„Örülök, hogy a Pécsi Tudományegyetem ismét támogatni tudja a BAMAKO-t a maga szerény módján. Kevés problémát és a terveknek megfelelő célbaérést kívánok a csapatnak" - jelentette ki dr. Miseta Attila rektor.

„2020-ban indult először PTE-s csapat a BAMAKO-n, egy vörös Ladával indult útnak Fáth Gergely alumnus. Ma talán még az akkorinál is fontosabbnak tartjuk afrikai kapcsolatainkat!" - mondta el dr. Tarrósy István, a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetője, utalva egyebek közt arra, hogy 2009. óta Afrika Kutatóközpont működik az egyetemen.

„Az idei csapat indulása erősíti a PTE nemzetközi láthatóságát, ami azért is fontos, mert egyre kiélezettebb verseny zajlik a hallgatókért. Ebben a BAMAKO a PTE számára igazi színfolt" - tette hozzá.

Dr. Gonda Tibor, Barnaki Zoltán és Szász István régóta barátok. „Húsz napig összezárva még nem voltunk, nem tudni, mennyire fogjuk még egymást szeretni a tizedik nap végén" - mondja nevetve dr. Gonda Tibor, de hozzáteszi: „Tudunk toleránsak lenni egymás iránt, nem tartok attól, hogy ne lenne harmónia a csapattagok között végig az úton." A PTE Közgazdaságtudományi Karának oktatója azonban már előre tudja, hogy nem lesz jelen a visszaúton: „Szemeszterkezdésre már újra Pécsett leszek.

A BAMAKO oktatóként, szakmai szempontból is fontos számomra, hiszen olyan helyeken is járunk majd, ahol az európai turisták igényeire szabott feltételek vannak jelen, de olyan országokba is eljutok, ahol a turizmus alapfeltételei sem adottak."

Ami a járművet illeti, a csapattagok bizakodók: „Üzembiztos, jó autóval indulunk, aminek elvileg ezt a 20.000 kilométert kell tudnia. Az nem teljesen tiszta, milyen terepviszonyok várnak ránk. A napokban kaptunk egy 50-60 oldalas itinert ennek részleteiről, és kiderült, hogy sok szakaszon földúton kell majd haladnunk, ami csapadékos időben gondot okozhat. De ez a szépsége ennek a programnak, rejt egy kis izgalmat is magában." Ami a homokot illeti, dr. Gonda Tibor így fogalmazott: „A nagy dűnéket kikerüljük majd, nem vagánykodni akarunk. A dűnéket csak a BAMAKO versenyében a helyezésekért elindult 40 autó érinti majd a 200-ból. Kaptunk tanácsokat - alacsonyabb légnyomásra kell állítani a gumit, és hogy használjunk speciális, lyukacsos fémlapokat, ha elakadunk. De erre a ralira az a jellemző, hogy nagyon baráti a légköre, rendkívül segítőkészek a szervezők és résztvevők: nem véletlen, hogy az elmúlt 15 évben egy kocsi sem ragadt a sivatagban."

A tapasztaltak tanácsai alapján a 60 kilónyi támogatáson felül is több dolgot igyekeznek vinni, mint amennyi elsőre elegendő lenne. „Tartunk a fertőzésveszélytől, így elég sok konzerv élelmiszert pakoltunk be, tartalék dízelolajat, és természetesen vizet" - tájékoztat dr. Gonda Tibor.


A BAMAKO idei fő célja egy Freetown utcagyerekei számára indított boksziskola, és Sierra Leone első szörfiskolájának támogatása, de az út során is jótékonykodnak a versenyzők. „A BAMAKO jótékonysági részét a szervezők nagy alapossággal készítik elő: az itinerünkben szerepel, hogy melyik, és milyen feltételekkel rendelkező faluban adhatunk át adományt, és pontosan mire lenne szükségük a helyieknek. Az útvonal mentén már előre rögzítettük a felsőoktatási kapcsolatok építésének lehetőségét is" - mondta el dr. Gonda Tibor.

Forrás: PTE - Fotó: PTE/Csortos Szabolcs