Rendőrkézre került a húsklopfolós rongáló
A felhívás közzététele után egy nap alatt sikerült elfogniuk a rendőröknek azt a férfit, aki egy húsklopfolóval rongált meg több jegy- és csomagkiadó automatát - közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a közleményben felidézte: a XI. kerületi rendőrök azért kerestek egy férfit, mert a gyanú szerint április 5-én 2 óra 30 perc és 3 óra 10 perc között a XI. kerületi Kelenföldi pályaudvaron és az Etele téren összesen nyolc jegy- és csomagkiadó automata kijelzőjét törte be egy húsklopfolóval. A BRFK csütörtökön tett közzé felhívást,...
A szülők idén többet költenek játékra a gyereknapon
Az idén többet költenek játékra a magyar szülők a gyereknapon - ez derült ki a játékkereskedő cégek MTI-nek küldött adataiból. A gyereknap előtti 1-2 hét az év egyik legforgalmasabb időszaka - karácsony és húsvét után - a játékkereskedőknél. A cégek adataiból az is látszik, hogy online jellemzően többet költenek játékokra a vásárlók, mint az üzletekben. A Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb adatai szerint a magyar családok online átlagosan 7800 forintért, személyesen áruházban 7200 forintért vásárolnak gyereknapi meglepetést az idén, ami kissé meghaladja az...
Nem kizárt, hogy megússzuk eső nélkül a szombatot
Szombat napközben jellemzően közepesen, az ország egyes részein átmenetileg erősen felhős idő valószínű, emellett rövidebb-hosszabb időre mindenütt kisüthet a nap. Elsősorban a Dunától keletre, valamint a nyugati határ közelében kell záporokra, elszórtan zivatarra is számítani, másutt kicsi a csapadék esélye. Az északnyugati szelet szombaton már csak az Észak-Dunántúlon és Budapest környékén kísérik erős széllökések, zivatarok körül azonban viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali...
Megkezdődnek a ferihegyi...
A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja,...Már Magyarországon is...
Magyarországon is azonosították a koronavírus indiai mutációját - jelentette be az országos tisztifőorvos a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online...Az eddig regisztráltak 90...
Magyarország Európa második legátoltottabb országa, a regisztráltak 90, a teljes magyar lakosság 52 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus-elleni vakcinát - közölte a...Ismét nagyot nőttek a...
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt a legalább 5 főt...Orbán Viktor: tévhit, hogy...
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. - Még...
Hétvégén sem lesz felhőtlen...
Bár lesz napsütés, az utolsó tavaszi hétvégén ismét több eső várható. Emellett továbbra is hűvösebb lesz az ilyenkor szokásosnál, napközben néhol csak 15 Celsius-fokig melegszik fel a...Már több mint húszezer embert oltottak be oltóbuszokon
Már mintegy 24 ezer embert oltottak be a honvédségi oltóbuszokon - írta a honvedelem.hu csütörtökön. A Magyar Honvédség öt oltóbuszt fejlesztett ki az oltási feladatok végrehajtására. Az egészségügyi szakemberek a mobil oltóállomások egyidejű alkalmazásával buszonként 180, összesen mintegy 900 ember immunizálását tudják elvégezni naponta. Az előírások szerint az oltás beadásához orvos szükséges, így buszonként átlagosan tíz egészségügyi szakember vesz részt a feladatban. A Magyar Honvédség oltóbuszainak szakállománya jelenleg háromféle oltóanyaggal dolgozik:...
Húsklopfolóval vert szét automatákat egy férfi - Videó!
A rendőrség keresi azt a férfit, aki egy húsklopfolóval rongált meg több jegy- és csomagkiadó automatát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon. A közlemény szerint a férfi április 5-én 2 óra 30 perc és 3 óra 10 perc között a XI. kerületi Kelenföldi pályaudvaron és az Etele téren nyolc automata kijelzőjét törte be.[#video:3654]A XI. Kerületi Rendőrkapitányság azt kéri, hogy aki a police.hu oldalon közzétett felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel...
Több mint félezer madár pusztult el áramütés miatt Magyarországon
Elkészült az áramütött madarak éves összesített hatósági bejelentése. Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) 2020 január óta több mint 400 bejelentés érkezett mintegy félezer elhullott állatról, amelyek áramütés következményében pusztultak el, ezért a szervezet kérvényezi az üzemeltető áramszolgáltatóknál a veszélyes vezetékszakaszok madárbaráttá alakítását. Az MME 2018 óta a lakosságot is bevonva gyűjti az erre a célra kidolgozott elektronikus űrlapon keresztül az áramütéses eseteket, amelyekben madarak pusztultak el - olvasható a szervezet...
Hűvös éjszaka után egy...
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Hajnaltól késő délutánig csak a Kisalföldön és az Alpokalján, később északnyugat felől már egyre...Betámadta a bankszövetség a...
A moratórium meghatározó célja és a bankszektor alapvető feladata az, hogy célzott és hatékony segítséget nyújtson kifejezetten a rászorulóknak, ezen a célon túlmutató programot a...Tovább csökkent a szennyvíz...
Az elmúlt héten országos szinten tovább csökkent a szennyvíz átlagos koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a koronavirus.gov.hu...Véget értek az írásbeli...
Befejeződtek kedden az idei május-júniusi érettségi vizsgaidőszak írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az írásbeli...Derült, száraz, napos időnk...
Éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, szerda reggelre mindenütt kiderül az ég. Néhol pára, köd is képződhet. Szerdán túlnyomóan derült, napos, száraz időre van kilátás. A...Már időpontfoglalás nélkül...
A kormányablakokban és okmányirodákban mától újra fogadják az időpontfoglalással nem rendelkező ügyfeleket is. A fokozatos újranyitásra irányuló kormányzati...Céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a NAV
A költségvetésnek 826 millió forint kárt okozó, részben takarítással és lakatosmunkával foglalkozó céghálózatot működtető bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban - tudatta a szervezet nyugat-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-vel. Haszon Dávid elmondta, hogy a NAV bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indított nyomozást. A gyanú szerint a "Győr-Budapest-Miskolc tengelyen" tevékenykedő bűnszervezet többszintű céghálót...
Egyre inkább visszaszorulóban van a járvány
A pünkösdi hétvége adatai is azt mutatják, hogy a járvány "visszahúzódóban" van - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület keddi online sajtótájékoztatóján. Galgóczi Ágnes szavai szerint ez a magas átoltottságnak, a védelmi intézkedéseknek, a lakosság együttműködésének köszönhető. Magyarországon 5 026 529 ember kapott védőoltást, közülük 3 072 940-en immunizáltnak számítanak - emelte ki. Hozzátette, hogy a magyar lakosság átoltottság 51 százalék,...
A MÁV és a Volánbusz peronjain már nem kötelező a maszk
A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel. Hozzátették: a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot. A maszkviseléssel kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok - a nyitott peronon várakozás kivételével - továbbra is érvényesek. A hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak kivételével mindenkinek maszkot kell viselni. A...
A rovat további témái
- Időpontfoglalás nélkül is intézkedhetünk a NAV-nál
- Hihetetlen: majd' harminc fok is lehet kedden
- Rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott eladták
- Hétfőn délután ismét leszakadhat az ég
- A bérlakások megvásárolhatóságáról is dönt az Országgyűlés
- Több mint négyszáz határsértővel szemben intézkedtek
« Előző
6588 | 6615 | 6642 | 6669 | 6696 | 6723 | 6750 | 6777 | 6804 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Himesházán, Kölkeden is felbukkannak...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Tizennyolc afgán határsértőt fogtak...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- A világ 500 legjobb egyetem közé...

