Éjszakánként már egyre hűvösebbre fordul

Éjszakánként már egyre hűvösebbre fordul Éjszakára csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, kisebb körzetekben azonban erősen felhős területek is lehetnek.    Szerdán késő délutánig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes idő várható, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon beborul az ég, és éjfélig hozzávetőlegesen a Balassagyarmat-Barcs vonaltól nyugatra várható eső, zápor, a délnyugati tájakon esetleg zivatar is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél napközben időnként megélénkül, holnap a Bodrogközben meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 13, 18 fok között...

Építési engedélyt kapott Paks II reaktorépülete

Építési engedélyt kapott Paks II reaktorépülete Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozóan kiadta az ötös számú blokk reaktorépületének építési engedélyét, így lehetővé válik a kivitelezési munkák megkezdése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.    A tárcavezető szerint ez az épület garantálja majd, hogy a nukleáris energiatermelés során a reaktortartályból és a hozzá kapcsolódó eszközökből nem kerül ki káros anyag a környezetbe, így biztosítva, hogy külső természeti vagy emberi hatások - ne adj' Isten támadások - esetén sem kell...

Migránsok támadták meg a határkerítés építőit

Migránsok támadták meg a határkerítés építőit Kővel dobálták meg migránsok a büntetés-végrehajtás munkatársait és a határkerítés megerősítésén dolgozó fogvatartottakat a határzár szerb oldaláról - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kedden az MTI-vel.     Azt írták, hogy hétfő délután baltával, botokkal felfegyverkezve jelent meg egy 15-20 tagú csoport Ásotthalom térségében az ideiglenes biztonsági határzár szerb oldalán. Az illegális bevándorlók kövekkel dobálták meg a kerítés megerősítésén dolgozó elítélteket és felügyelőiket - közölte a BVOP. A felügyelők a fogvatartottakkal...

Hattonnányi drog...

Több mint hatezer kilogramm kábítószer - zsályának álcázott khat - szállításával gyanúsított ír férfit fogtak el külföldön és hoztak Magyarországra. A férfi és magyar társa 2015-2016-ban...

Mutatjuk, hogy alakult a...

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest, az euróval szemben enyhén erősödött, míg a dollárral és a svájci frankkal...

Kedden is előrdulhatnak még...

Kedden a sok napsütés mellett már kevesebb lesz a gomolyfelhő, csak néhol fordulhat elő záporeső, a déli megyékben esetleg egy-egy zivatar.    Az északi, északkeleti szél...

Rengeteg marhasággal is...

Rengeteg marhasággal is hívogatják a 112-őt Idén július 31-ig 1 237 359 olyan hívás volt, amikor nem kellett riasztani rendőrt, mentőt, tűzoltót. Ez a hívások 46,8%-a....

Csaknem ezerötszáz...

1487 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.  A rendőrség honlapján olvasható...

Napos, meleg idővel ér...

Napos, meleg idővel ér véget a nyár, aztán megszűnik a 30 Celsius-fokos hőség A nyár utolsó napjaiban még sok napsütés várható, többfelé 30 Celsius-fok körüli csúcsértékekkel. A meteorológiai ősz első...

Sok pénzt érhetnek ezek a számok a hatos lottón

Sok pénzt érhetnek ezek a számok a hatos lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 10 (tíz) 16 (tizenhat) 17 (tizenhét) 18 (tizennyolc) 23 (huszonhárom) 35 (harmincöt) Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 588.090 forint;4 találatos szelvény 1343 darab, nyereményük egyenként 10070 forint;3 találatos szelvény 28.626 darab, nyereményük egyenként 2205 forint.

Repülőrajtot vehetünk az európai gazdaság újraindulásakor

Repülőrajtot vehetünk az európai gazdaság újraindulásakor Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A politikus kifejtette: minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, az a nemzet, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll és a történelem viharain keresztül is meg tudott maradni. "Az elmúlt száz évben nagyon nehéz időket kellett átélnie a magyarságnak, de most talán erősebbek vagyunk, mint...

Ennyi édesanyának nem kellett szja-t fizetnie

Ennyi édesanyának nem kellett szja-t fizetnie Tavaly mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól, az adómentesség 2021-ben 25 milliárd forintot hagyott az érintetteknél - tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A nagycsaládosoknál az adómentesség révén 2020-hoz képest 2021-ben 3,5 milliárd forinttal maradt több - tette hozzá a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A családok 2011 óta egyre többféle kormányzati támogatással számolhatnak, amelyek közül két intézkedés - a 2015-ben bevezetett első házasok kedvezménye, illetve a 2020-ban debütáló négy- vagy...

Megérkeztek az ötös lottó...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:12 (tizenkettő)19 (tizenkilenc)32...

Mutatjuk, milyen lesz az...

Vasárnap is alapvetően sok napsütésben lesz részünk a fátyol- és gomolyfelhők mellett.  Az ország nagyobb részén nem várható csapadék, de előbb a Dunántúlon, majd a Duna vonalának...

A kormány mindent megtesz a...

A kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben - mondta a Belügyminisztérium...

Szijjártó: Magyarország...

A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó...

Minden készen áll az esti...

Minden készen áll az esti tűzijátékre, kilenckor indul a show Ma este kilenckor kezdődik az egy héttel elhalasztott ünnepi tűzijáték Budapesten, több mint hetven helyről lövik majd fel a...

Nem ízlett a bajai...

Nem ízlett a bajai halászlé, a pincér nyakába borította Garázdaság miatt nyomoztak a bajai rendőrök egy házaspárral szemben, akiknek problémájuk akadt a kiszolgálással az egyik...

A meteorológusok szerint záporok is lehetnek szombaton

A meteorológusok szerint záporok is lehetnek szombaton Szombaton napközben kiemelten a Dunántúlon várható nagyobb eséllyel elszórtan zápor, zivatar, de a középső országrészben és a Duna-Tisza köze déli részén is kialakulhatnak kisebb eséllyel ilyen csapadékgócok.    Zivatarok környezetében előfordulhatnak erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 28 és 36 fok között várható, az Alföldön lesz a legmelegebb.

Fontos mérföldkő: létesítési engedélyt kapott Paks II.

Fontos mérföldkő: létesítési engedélyt kapott Paks II. Fontos mérföldkő, hogy megadta az Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.     A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb....

Szombattól elfogadják a szeptemberi helyközi bérleteket

Szombattól elfogadják a szeptemberi helyközi bérleteket Augusztus 27-től a MÁV és a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi buszos szolgáltatók mindegyik járatukon elfogadják a szeptemberi dolgozói és tanulóbérleteket.  Ezzel a tíz éve változatlan árú bérletek érvényességi időtartama öt nappal meghosszabbodik ebben a hónapban. A vakáció végével rengeteg diák ül vissza az iskolapadba, közülük sokan ingáznak otthonuk és oktatási intézményük között. A szünidőből visszatérő fiatalok a tanévnyitó vagy a kollégiumi szoba elfoglalása miatt akár már augusztus utolsó napjaiban buszra, vonatra szállhatnak.