Már hétfőn a T. Ház elé kerül Svédország NATO csatlakozása

Már hétfőn a T. Ház elé kerül Svédország NATO csatlakozása Kéri Svédország Észak-atlanti Szerződéshez (NATO) történő csatlakozása ratifikálásának napirendre vételét a parlament tavaszi ülésszakának első ülésnapján, hétfőn, a Fidesz frakcióvezetője.   Az erről szóló dokumentumot Kocsis Máté kedden osztotta meg a Facebook-oldalán. A Kövér László házelnöknek címzett levélben a frakcióvezető azt is jelezte, hogy a ratifikációról szóló törvényjavaslat zárószavazását képviselőcsoportja támogatni kívánja.

Ködös éj után enyhe, napsütéses napunk lesz kedden

Ködös éj után enyhe, napsütéses napunk lesz kedden Hajnalra az északkeleti megyékben és a Dráva mentén köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, másutt ekkor derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Holnap előbbiek feloszlását követően ott is, mint az ország többi részén felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütés várható.     Helyenként, nagyobb eséllyel a Dunántúlon fordulhat elő futó zápor. Az északnyugatira forduló szél kedden nagy területen megélénkül, kiemelten Sopron körül és a Bakonyban olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és +4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali...

Huszonegy határsértővel szemben intézkedtek hétvégén

Huszonegy határsértővel szemben intézkedtek hétvégén Huszonegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.      A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken egy, szombaton tizenegy, vasárnap nyolc, jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Emellett az ország belsejében elfogtak egy határsértőt is, akivel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén 45 határsértőt tartóztattak fel és kísértek...

Marad a tavasz: az előttünk...

Marad a tavasz: az előttünk álló héten is napos, enyhe időjárás lesz - akár 18 fok is lehet Folytatódik az enyhe, tavaszias idő a jövő héten is, az éjszakai fagyok a hét közepére megszűnnek, és a csúcshőmérséklet...

Húha! Két telitalálatos...

Húha! Két telitalálatos szelvény is van a hatos lottón! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Ismét adományokat gyűjt az...

Újra élelmiszer-adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ - jelentette be Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videójában. Az Élelmiszermentő...

Elemző: a lemondások...

Elemző: a lemondások megerősíthetik a Fideszt A Nézőpont Intézet vezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédének legfontosabb üzenete az lehetett, hogy a...

Száz program lesz a...

Száz programot szerveznek idén a Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából indult kulturális évadban - mondta Hoppál Péter (képünkön), a...

Na, vajon lett gazdájuk...

Na, vajon lett gazdájuk végre a milliárdoknak? A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Fagymentes éjszaka után a nap is kisüthet vasárnap

Fagymentes éjszaka után a nap is kisüthet vasárnap Estétől már szakadozik, csökken is a felhőzet egyre többfelé, azonban az összefüggő frontfelhőzet távozását követően éjszaka, illetve vasárnap is lesznek tartósan felhős tájak - főként a Dunától keletre akár nagyobb területen is, arrafelé fordulhat elő ekkor leginkább kisebb eső, zápor.    Másutt holnap a változó felhőzet mellett legalább rövid időre kisüt a nap. A hidegfront mentén ma fokozatosan északnyugatira, északira forduló szél csak kevés helyen élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, az Északi-középhegység...

Orbán Viktor: ez egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményekben nincs kegyelem!

Orbán Viktor: ez egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményekben nincs kegyelem! A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, a gyermekek védelmét hivatott jogszabályokat, az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig át kell fésülni és ki kell egészíteni - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. A 24-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul - indította idei évértékelőjét Orbán Viktor.A kormányfő emlékeztetett, a köztársasági elnök beadta a lemondását, amely olyan mint „egy rémálom".Mint mondta, „mindannyian úgy láttuk őt az elnöki tisztségben, mint aki oda...

Szili Katalin: ma különösen fontos az értékeink megőrzése

Szili Katalin: ma különösen fontos az értékeink megőrzése A mai globális világban különösen fontos, hogy belső békénk és biztonságunk megőrzése érdekében ne adjuk fel se az értékeinket, se az összetartozás érzését - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Somoskőújfalun.     Szili Katalin a Somoskő és Somoskőújfalu Magyarországhoz való visszacsatolásának centenáriumi ünnepségén úgy fogalmazott: a Csehszlovákiától száz éve visszacsatolt, Nógrád vármegyei települések azért méltók a Hazatért falu címre, mert őrzik a közösséget, annak értékeiket, megtartották a hűséget a hazához, és felmutatták, hogy...

Huszonötödik évértékelő...

Huszonötödik évértékelő beszédét tartja ma Orbán Viktor Ma tartja évértékelőjét Orbán Viktor. Ez lesz a huszonötödik alkalom, hogy ebben a formában tart beszédet a miniszterelnök....

Napsütéses idővel indul a...

Napsütéses idővel indul a szombat, aztán érkeznek a felhők Szombaton eleinte fátyolfelhős, napos idő várható, de napközben északnyugat felől hidegfronti felhőzet érkezik, fokozatosan...

Gulyás Gergely: a...

Gulyás Gergely: a köztársasági elnök példamutatóan vállalta a felelősséget Gulyás Gergely a Kormányinfón a köztársasági elnök lemondására és Varga Judit volt igazságügyi miniszter visszavonulására...

Újszülöttet mentettek egy...

Újszülöttet mentettek egy udvari vécéből a tűzoltók Újszülött kisfiút mentettek egy udvari vécéből a tűzoltók csütörtök este a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kisújszálláson -...

Párás, ködös éj után...

Párás, ködös éj után napsütés is várható Hajnalra helyenként pára, köd képződhet, amelyek holnap feloszlanak és a felhős tájakon is naposra fordul az idő, legfeljebb...

Ha kutyát adna el a...

Ha kutyát adna el a NAV-nak, itt a röpke alkalom Ismét vásárol olyan kutyákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyek szakszerű kiképzés után szolgálatba állhatnak. 2024....

Megszülte, majd kidobta a kislányát az ablakon egy nő

Megszülte, majd kidobta a kislányát az ablakon egy nő Eljárást indított a rendőrség egy nő ellen, aki a gyanú szerint tavaly karácsonykor életképes gyermeknek adott életet egy józsefvárosi társasházban, majd az újszülöttet kidobta az ablakon a belső világítóudvarra; a kislány holttestét egy hónappal később találták meg.     Fülöp Gergely, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a 22 éves nőt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. Tájékoztatása szerint a gyanúsított eltitkolta a terhességét, bő...

Erre számíthat, ha részegen megharap egy rendőrt

Erre számíthat, ha részegen megharap egy rendőrt Három év hat hónap börtönbüntetésre ítélt a Püspökladányi Járásbíróság nem jogerősen egy férfit, aki 2022. szeptember 26-án megharapott egy vele szemben intézkedő rendőrt - közölte a Debreceni Törvényszék csütörtök reggel az MTI-vel.   A járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek február 8-án. A bíróság halmazati büntetésül szabta ki a három év hat hónap börtönbüntetést. A rendőrök bejelentés alapján mentek ki a férfihoz, akit egy Hajdú-Bihar...

Borúra derű: elvonulnak a felhők, naposütés is várható

Borúra derű: elvonulnak a felhők, naposütés is várható Csütörtökön napközben közepesen vagy erősen felhős égbolt mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, keleten ugyanakkor sok napsütés is lehet.     Legfeljebb a hajnali, holnap délelőtti órákban fordulhat elő a Dunántúlon kisebb eső, másutt csapadék nem várható. Az északi szelet a Tiszántúlon ma estig még élénk lökések kísérhetik, másutt gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet felhősebb Dunántúlon -1 és +5, attól keletre -7 és +1 fok között alakul, a fagyra érzékeny helyeken lehet a leghidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet...